25 új kényelmi üzletet nyit az Asda az év végéig
A brit Asda újabb lendületet vesz a kényelmi üzletek piacán: 2025 júniusa és decembere között 25 új kisboltot nyit országszerte – számolt be a Grocery Gazette a The Telegraph-ra hivatkozva.
A lépés célja, hogy a városi és belvárosi vásárlókhoz közelebb kerülve az Asda visszaszerezze korábbi piaci pozícióját.
– Elkötelezettek vagyunk az Asda megújítása mellett, és szeretnénk, ha üzleteinket ismét az érték és kényelem miatt választanák a vásárlók – mondta Allan Leighton, az Asda elnöke. Hozzátette: az új boltok kulcsszerepet játszanak a piaci részesedés visszaszerzésében és a helyi közösségek jobb kiszolgálásában.
Az új boltok között több korábban a Co-op égisze alatt üzemeltetett üzlet is van, miután az Asda az elmúlt két évben 478 kényelmi egységet vásárolt meg a Co-op-tól és az EG Grouptól. A bővítéssel az Asda célja korszerűbb és könnyen elérhető vásárlási élmény biztosítása.
A lánc tavaly lassabb ütemben terjeszkedett: az eredetileg tervezett 30 helyett csak 12 új boltot nyitott, ami jócskán elmaradt a 2023-ban nyitott 81 üzlettől. A bővítésre most annál is nagyobb szükség van, mivel az Asda piaci részesedése 2021 óta folyamatosan csökken: 14,8%-ról idén márciusra 10,4%-ra esett vissza.
A Kantar adatai szerint már a német diszkontlánc, az Aldi is megelőzte az Asdát az Egyesült Királyságban.
Kapcsolódó cikkeink
Az Egyesült Királyságban online is elérhető a Tesco F&F ruházati kínálata
Reagálva a növekvő vásárlói igényekre a brit Tesco május 7-től…
Tovább olvasom >25 üzletet zár be az Alcampo Spanyolországban
Az Auchan spanyol leányvállalata, az Alcampo bejelentette, hogy átszervezési programja…
Tovább olvasom >Megduplázza saját márkás kínálatát a Co-op Wholesale
800 000 fontos befektetéssel bővíti a brit Co-op Wholesale saját…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visit Hungary: még jelentkezhetnek a települések az ország egyik legnépszerűbb környezetszépítő versenyére
Május 30-ig még nevezhetnek a települések Magyarország egyik legsikeresebb és…
Tovább olvasom >„Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül” – meseíró pályázatot hirdetett a Nébih
Első alkalommal hirdette meg országos meseíró pályázatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-…
Tovább olvasom >Az új pápa megválasztása fellendítette Róma idegenforgalmát
XIV. Leó pápát ábrázoló ajándéktárgyak tömege lepte el a Vatikán…
Tovább olvasom >