2013 legjelentősebb befektetéseit díjazta a HITA

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 28. 11:15

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) március 27-én a Szépművészeti Múzeumban nyolc kategóriában adta át az „Év befektetője” díjakat. Az ünnepélyes keretek között megtartott gála alkalmával, a HITA a 2013-as évben kiemelkedő befektetői teljesítményeket nyújtó cégeket ismerte el. A díjakat Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Berényi János, a HITA elnöke adta át.

HITA_0327-5

Összesen nyolc, kiemelkedően jelentős 2013-as beruházást díjazott az „Év befektetője” gálán, csütörtökön a HITA a Szépművészeti Múzeumban. Az immáron harmadik alkalommal megítélt díj célja elismerni azokat a befektetőket, amelyek magyarországi beruházásukkal a legnagyobb mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez és a foglalkoztatottság növeléséhez. A nagyszabású befektetések létrejöttéhez minden esetben egyablakos, komplex projektmenedzseri szolgáltatást nyújtott a HITA.

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta: „azok az országok és azok a vállalatok lettek mára sikeresek, amelyek a válság évei alatt bátor válaszokat adtak a nemzetközi gazdasági élet kihívásaira, nem túlélésre játszottak, hanem új stratégiákat választottak”.

Dr. Berényi János, a HITA elnöke köszöntőjében elmondta, hogy ezek a befektetések amellett, hogy közvetlenül hozzájárulnak a magyar gazdaság fejlődéséhez, elősegítik azt is, hogy a nemzetközi szinten vonzó és üzleti szempontból ideális befektetési helyszínként tekintsenek Magyarországra. „Külön köszönet illeti a Magyarországon befektető cégeket azért, mert beruházási döntésükkel hozzásegítettek bennünket ahhoz, hogy elnyerjük a Financial Times fDi Magazinja, Budapestnek, mint Kelet-Európa legvonzóbb befektetési célpontjának járó díjat” – mondta Berényi. A HITA elnöke hozzátette, hogy ezek a befektetések és ez az elismerés hosszútávon járulnak hozzá a magyar befektetői környezet eredményességéhez.

A 2013-as év díjazottjai:
§ „Az év legnagyobb volumenű új zöldmezős beruházása” – Takata Safety Systems Hungary Kft.
§ „Az év legnagyobb volumenű bővítése” – Hankook Tire Magyarország Kft.
§ „Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata” – Coloplast Hungary Kft.
§ „Az év legnagyobb regionális szolgáltató központját létrehozó vállalata” – Computacenter Services Kft.
§ „Az év legnagyobb mértékben bővülő regionális szolgáltató központja” – Systemax Business Services Kft.
§ „Képzési együttműködésért” – Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
§ „Az év legjobb ipari parkja” – Gyöngyös Ipari Park Fejlesztő Kft.
§ „Az év magyar beszállítója” – Fémalk Zrt.

„Az év legnagyobb volumenű új zöldmezős beruházása” díjat a Takata Safety Systems Hungary Kft. vehette át a Miskolcon megvalósuló, közel 68,3 m EUR értékű beruházásának köszönhetően. 2013 novemberében jelentette be a cég, hogy passzív gépjármű-biztonsági rendszerek (légzsák) csúcstechnológiás gyártását telepíti Miskolcra, amely mintegy ezer embernek ad majd munkát a térségben. A beruházás és annak előkészítése már megkezdődött, a gyártás az ütemtervek szerint 2014 októberében indulhat majd meg a miskolci gyárában. A japán Takata Corporation a világ egyik vezető, autóipari biztonsági rendszereket gyártó cége, ezáltal közvetlen beszállítója a világ valamennyi jelentős autógyártójának: pl. az Audinak, a Mercedesnek, a BMW-nek, a Fordnak és a Maserati-nak. A cég a világ 20 országában jelenleg 56 gyárat üzemeltet, több mint 36 800 alkalmazottal.

„Az év legnagyobb volumenű bővítése” kategória díjazottja a Hankook Tire Magarország Kft. 2013 májusában jelentette be a cég, hogy 313 millió eurós beruházást hajtanak végre az elkövetkező két évben, amelynek köszönhetően közvetlenül 950 új munkahelyet teremt. Ezzel vette kezdetét a rácalmási gyár harmadik építési fázisa. A kapacitásbővítésnek köszönhetően a jelenleg évi 12 millió darabos termelési kapacitás 2015-re 17 millió darab fölé emelkedik majd. A vállalat 2007 júniusa óta Rácalmáson termelő gyára jelenleg személygépkocsik, szabadidőautók (SUV-ok) és könnyű tehergépkocsik számára gyárt abroncsokat. Ezzel a bővítéssel a Hankook magyarországi beruházásainak összértéke meghaladja a 880 millió eurót, és az új üzem nyári elindulásával a tervezett teljes létszám 3 300 főre lesz tehető. Az új egységben várhatóan 2014 közepén indul majd a gyártás, 2015-re pedig eléri teljes kapacitását. A rácalmási gyár közvetlenül szállít abroncsokat a Volkswagen, a Hyundai, a KIA, a Skoda és a Mercedes-Benz európai gyáraiba. A dél-korai Hankook Tire a világ jelenleg hetedik legnagyobb gumiabroncsgyártó cége, világszinten több mint 20 000 alkalmazottat foglalkoztat.

„Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata” címet a Coloplast Hungary Kft. nyerte el. A cég 2013 szeptemberében jelentette be kapacitásbővítő beruházását, amely lehetővé teszi új, innovatív termékek előállítását. A Magyarországon 2001 óta jelen lévő Coloplast Tatabányán és Nyírbátorban gyártó tevékenységgel, míg Tatán elosztó központtal rendelkezik, ezáltal mintegy 2 300 munkavállalót foglalkoztat. A kapacitásbővítő beruházásnak köszönhetően az elkövetkező években összesen 701 új munkahely jön létre és Nyírbátorban egy 20 000 m2-es gyár épül fel. A Coloplast világvezető a sztómaterápia, a kontinenciaellátás, az urológia illetve a seb- és bőrkezeléshez kapcsolódó termékek és szolgáltatások területén, professzionális intim egészségügyi termékei elsősorban kórházakban, utógondozó intézményekben használatosak. A vállalat legfőbb piacai: Európa, Amerika és a feltörekvő országok. A dán központú Coloplast-nak világszerte több mint 8 500 dolgozója van.

„Az év legnagyobb regionális szolgáltató központját létrehozó vállalata” kategóriájának győztese a Computacenter Services Kft. A budapesti iroda bővítése lesz az elmúlt két év folyamán megnyitott tízedik Computacenter szolgáltató központ, ahol kezdetben 50, később pedig akár 250 alkalmazott dolgozik majd. A Computacenter ügyfélszolgálata jelenleg egymilliónál is több felhasználót szolgál ki, a magyarországi iroda pedig a jelenleg Spanyolországban, Malajziában, az Egyesült Királyságban, Németországban, az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában működő irodákhoz csatlakozik majd. Az új iroda jelentősen megerősíti majd a Computacenter szolgáltatási és támogatási tevékenységét egész Európában. A Computacenter Európa vezető független informatikai infrastruktúra-szolgáltatója, amely informatikai stratégiai tanácsadást nyújt ügyfelei részére, a legnagyobb szállítók eszközeinek használatával megvalósítja a leginkább megfelelő technológiát, valamint kezeli azok műszaki infrastruktúráját.

„Az év legnagyobb mértékben bővülő regionális szolgáltató központja” elismerést a Systemax Business Services Kft. nyerte el. A Systemax 2012-ben bejelentette, hogy az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) régióbeli működésének támogatása céljából új megosztott szolgáltató központot hoz létre 200 alkalmazottal, majd 2013 további 305 fő foglalkoztatását jelentette be a cég. A központ szakterületei közé tartozik alapvető üzleti támogatás nyújtása a Társaság mintegy 1 600, az EMEA régió más országaiban dolgozó munkavállalói számára. A központ továbbra is fejleszti és bővíti tevékenységét, mára pedig már több mint 300 munkavállalót foglalkoztat. A Systemax Inc. a Fortune 1000 cégek körébe tartozó amerikai vállalat, amelynek részvényeit a New York-i értéktőzsdén jegyzik. A Systemax EMEA Technology Products Group egyetlen forrásból értékesít műszaki hardver és szoftver eszközöket és megoldásokat értéknövelt szolgáltatásokkal kkv, vállalati, állami és kisvállalkozói ügyfelek részére. Legfontosabb márkái, a MISCO és az Inmac Wstore többcsatornás platformon keresztül értékesítenek több ezer márkás, az iparág vezető gyártóitól származó informatikai és kapcsolódó termékeket, köztük személyi számítógépeket, laptopokat, fogyasztói elektronikai cikkeket, kiegészítőket és fogyóeszközöket.

A „Képzési együttműködésért” díj nyertese a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A Mercedes-Benz Gyár Kecskemétre települése után a kecskeméti régió kiemelt járműipari központtá vált, ahol jelentősen megemelkedett a jól képzett szakemberek iránti kereslet. A díj odaítélésekor a HITA a vállalat azon példaértékű együttműködését díjazta, amit a cég a felmerült munkaerőhiány megoldására a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karával (GAMF) és a helyi szakiskolákkal közösen alakított ki. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2009-ben hozta meg stratégiai döntését a duális szakképzés bevezetéséről. A hároméves szakképzés az első tanévben gépjárműmechatronikus, mechatronikai karbantartó és gépjármű-előkészítő felületbevonó szakokon indult el, amely tovább bővült szerszámkészítő szakmával is. A kecskeméti duális főiskolai képzésről szóló megállapodást 2011.májusában írták alá a partnerek, a duális főiskolai képzés 2012-ben gépészmérnök szakon indult el. A vállalat tehát elsőként vezette be Magyarországon a német mintájú duális szakképzést és duális főiskolai képzést. A kialakított képzési rendszernek köszönhetően olyan munkavállalók kerülnek ki az oktatásból, akik megszerzett tudásukkal a versenyszférában lévő munkaadók legmagasabb szintű elvárásainak is megfelelnek. A duális képzés gyakorlati oktatása a képzési időnek közel a felében a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Oktatási Központjában és a kecskeméti gyárban történik. A 2013/2014-es tanévet 35 középiskolás és 10 főiskolás kezdte meg a duális képzésben, így jelenleg 118 fiatal folytat tanulmányokat Kecskeméten a Mercedes-Benznél.

„Az év legjobb ipari parkja” kategóriában a Gyöngyös Ipari Park Fejlesztő Kft. lett a nyertes. A kiváló logisztikai adottságokkal bíró Gyöngyös Ipari Park 2000-ben nyerte el az Ipari Park címet. A Gyöngyös Ipari Park Fejlesztő Kft. 2013-ban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az Ipari Park területén közel 50 hektár területen olyan infrastruktúrát alakítson ki, amely vonzó a befektetők számára, ezáltal is elősegítve a zöldmezős beruházások megvalósítását a térségben. Az Ipari Park üzleti infrastruktúrájának és a befektetési környezetének fejlesztésére 850 millió forintot fordított, melyhez az Európai Unió Támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 346 millió forint értékű támogatást nyert el, ami a jövőben tíz új cég letelepedését teszi lehetővé a területen. Az Ipari Parkban már több nemzetközi vállalat, mint pl.: Modine, Stanley Electric, HBS Precision, rendelkezik jelenleg is telephellyel, összesen 18 hektár területen. A Procter & Gamble (P&G) új 240 ezer négyzetméteres pelenkagyárának, csúcstechnológiás gyártósorokkal felszerelt üzemét pedig nemrégiben adták át a hevesi város ipari parkjában.

Az „év magyar beszállítója” díjat a Fémalk Zrt. nyerte el. A vállalat alapítása óta, az elmúlt 25 évben az egyik legnagyobb magyar magántulajdonban lévő, nyomásos alumíniumöntödévé fejlődött. A vállalat alaptevékenysége elsősorban az autóipar részére nyomásos alumínium öntvények előállítása, valamint ezen termékek felületkezelése, megmunkálása, különféle szerelési műveletek elvégzése. A Fémalk Zrt. közvetlen beszállítója a BMW, a Volkswagen és a Porsche autógyáraknak, az alkalmazottaink száma 2014 első negyedév végére elérte az 583 főt, 2013. évi árbevétele meghaladta a 16 milliárd forintot. A vállalat jelenleg a Dunavarsányi Ipari Parkban saját erőből, megrendelésinek kielégítése érdekében 6,7 hektáros zöldmezős beruházást hajt végre, amelyre 2015 év végégig mintegy 5 milliárd forintot fordít. A 14.800 m2-es épület kivitelezése 2014-ben zárul le, ezt követi majd a technológiai berendezések fokozatos betelepítése. A FÉMALK jól felfogott érdekének tekinti a középfokú duális képzésben való részvételt, ezért a csepeli Weiss Manfréd Szakközépiskolával alakított ki együttműködést. A mérnökutánpótlás biztosítása érdekében pedig bekapcsolódott a Kecskeméti Főiskola duális képzési programjába, továbbá együttműködik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki és a Miskolci Egyetem Anyagmérnöki Karával.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a miniszterelnök irányítása alatt álló központi hivatal. A miniszterelnök a Hivatal irányítását – jogszabályban meghatározottak szerint – a Miniszterelnökségen működő külügyi és külgazdasági államtitkár útján látja el. A HITA fő feladata egyfelől a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása, másfelől a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése.

Kapcsolódó cikkeink