2010 óta megháromszorozódott a kistermelők száma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 12. 13. 11:35

Egyre több az országban a kistermelői piac és a kistermelő, utóbbiak száma 2010 óta megháromszorozódott és számuk most 17 ezer felett van – közölte a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

Fazekas Sándor elmondta: a termelői piacokon jó minőségű helyi termékek kaphatók, ami karácsony idején különösen fontos.
Hozzátette, mintegy 300 termelői piac működik az országban, míg 2010 előtt a termelői piac gyakorlatilag nem is létezett.
A termelői piacok kialakítását a Vidékfejlesztési program pályázata is segítette – hívta fel a figyelmet a tárcavezető, kiemelve, hogy a kézműves termékek előállítói valódi különlegességeket kínálnak a vásárlóknak, például mézet, húskészítményeket, sajtokat, pálinkákat, borokat, a Tanya program pedig ösztönzi például a tanyán termelt áruk piacra kerülését, ilyen például a kacsa- és libamáj. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink