2010 a kékfrankos éve lesz

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 01. 26. 00:03

2010 a kékfrankos éve lesz Szekszárdon, ahol május 24-én és 25-én rendeznek nemzetközi kékfrankos borversenyt.

A megmérettetésen a hazai borok mellett szlovák, szlovén, szerb, osztrák és német kékfrankosok is szerepelnek majd – közölte Ferenc Vilmos, a szervező Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke az újbor hagyományos ünnepén. Hozzátette: a hatodik alkalommal kiírt verseny után egy hónappal a legjobb szekszárdi kékfrankosok Pécsett, az EKF programjában is bemutatkozhatnak.
"A 2009-es évjáratnak minden lehetősége megvan arra, hogy nagy borokat készítsenek belőle, vetekedhet a 2003-as és a 2007-es évjárattal" – értékelte az újborokat Módos Ernő borász, az Alisca Borrend nagymestere. A szakember szerint a szekszárdi kékfrankost az erős színanyag- és határozott savtartalma mellett különleges, a szárított fűszerpaprikáéhoz hasonló illata teszi egyedivé – az új kékfrankos a remények szerint ilyen lesz.
A szekszárdi kékfrankos termékleírását 2010 év végéig kell elkészíteni. Mint Kelemen Erika hegybíró elmondta, a borvidék termelői közül csak néhányan kérték boruk visszaminősítését, így a szekszárdi kékfrankost többségét 2011-ben is oltalom alatt álló eredetjelöléssel, azonos néven hozhatják forgalomba – írja az Origo.




Kapcsolódó cikkeink