Śnieżka Group: Paint market has returned to pre-pandemic levels

By: Trademagazin Date: 2021. 10. 07. 09:04

A Śnieżka Csoport értékelése szerint az idei első félévben a festékpiac visszatért a koronavírus-járvány előtti működéséhez, emellett a prémiumtermékek iránti fokozott vásárlói érdeklődés tartósnak bizonyul mind Lengyelországban, mind Magyarországon. A Csoport árbevétele az első hat hónapban meghaladta a járvány előtti év, 2019 azonos időszakának adatait, de elmaradt a tavalyi, 2020 – a pandémia hatására kialakult „felújítási boom” alatt elért – rekordszinttől. Ugyanakkor a nyereségességét negatívan befolyásolta az alapanyagok árának erőteljes emelkedése.

Az anyavállalat nettó nyeresége 36,5 millió złoty

Az árbevétel meghaladta a pandémia előtti szintet

Az idei első hat hónapban a vállalatcsoport bevételei 409,5 millió złotyt (32,29 milliárd forint) tettek ki, ez 5 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, de 24 százalékkal meghaladja a 2019 első félévi szintet. A konszolidált bevétel több mint kétharmada Lengyelországban realizálódott, a Csoport kulcsfontosságú piacán elért bevételek a folyó év első hat hónapjában 278,1 millió złotyt (21,93 milliárd forint) tettek ki – köszönhetően többek között az aktív marketing és értékesítési tevékenységnek, a prémiummárkák (Magnat beltéri festékek és Vidaron faápoló termékek) bővülő eladásainak, valamint a megfelelően alakított árpolitikának.

A Társaság értékelése szerint az árbevétel alakulásában meghatározó szerepe van annak, hogy tavaly a pandémia hatására jelentős – és egyszeri – „felújítás boom” volt megfigyelhető, ami rekorderedményeket, vagyis magas bázisadatot hozott.  Az FFiL Śnieżka SA Vezetősége hangsúlyozta: mivel a tavaly májusi és júniusi rendkívüli felfutás után a dekorációs festékek és a favédelem termékei iránti kereslet visszatért a járvány előtti szintre, így a Śnieżka Csoport idei felújítási-építési szezonban elért eredményeit a világjárvány előtti, 2019-es adatokhoz kell viszonyítani.

A pandémia előtti év, 2019 első félévéhez képest a Śnieżka Csoport jobb értékesítési eredményeket ért el Lengyelországban és Ukrajnában. A bevételnövekedést segítette, hogy e piacokon a felhasználók a prémium termékeket részesítették előnyben, ugyanakkor negatív hatást jelentett a hrivnya árfolyamának gyengülése, ami rontotta az Ukrajnában elért és złotyra átszámolt bevételek értékét. Alacsonyabb volt viszont az értékesítés Magyarországon és Fehéroroszországban. A magyar piac esetében ennek oka a Poli-Farbe kereskedelmi hálózatának átszervezése, a kínált termékek portfóliójának nagymértékű módosítása és a dekorációs termékek eladási volumenének az egész magyar piacon tapasztalt csökkenése.

A fehérorosz eredmények romlását a kedvezőtlen társadalmi-politikai környezet befolyásolta negatívan, valamint a működési modell megváltoztatása és a belarusz rubel złotyhoz viszonyított gyengülése. Bár az utóbbi negyedévekben egyértelműen csökkent a fehérorosz szegmens hozzájárulása a Csoport értékesítési bevételeihez (az első félév végére 2,1 százalékig) az ottani piacon működő Śnieżka-BelPol társaság változatlanul nyereséges.

Az emelkedő nyersanyagárak rontották a profitot

2021 első félévében a Csoport konszolidált nettó nyeresége 39,0 millió złoty (mintegy 3,1 milliárd forint) volt, amely 25,6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Az üzemi eredménye (EBIT) 46,0 millió złoty (több mint 3,6 milliárd forint) volt, 28,3 százalékkal csökkent éves bázison, az EBITDA eredmény 63,5 millió złoty (több mint 5 milliárd forint) (-21,3%). Az anyavállalat nettó nyeresége 36,5 millió złoty (több mint 2,9 milliárd forint), ami 23,7 százalékos visszaesés 2020 első félévéhez képest.

A 2020-hoz képest bekövetkezett profitcsökkenés részben ugyancsak a magas bázis következménye, emellett negatívan befolyásolta a profitabilitást a festékek és lakkok, valamint a csomagolások gyártásához szükséges alapanyagok árának korábban nem tapasztalt, jelentős – egyes esetekben –, több tíz százalékos növekedése is.

Az első félévben kedvezőtlen hatása volt az árfolyamok változásának is. A Śnieżka Csoport társaságai a gyártáshoz szükséges alapanyagokat importálják, és azokért főként euróban fizetnek. Ebből adódóan az EUR/PLN árfolyam növekedése megnövelte az alapanyag beszerzés költségeit. A Társaság szerint a jelenlegi adatok alapján nem lehet hitelesen megjósolni, hogyan alakulnak a jövőben az alap- és csomagolóanyagok árai, azok milyen változást hozhatnak magukkal.

A festékek piaca Magyarországon

A Śnieżka Csoport nemzetközi csoportosulást és az eredményeket a lengyel, magyar, ukrán és a fehérorosz piac adja ki. A Csoport adatai alapján az idei első félévben a magyar festék és faápoló készítmények piacán csökkent az eladások összvolumene, ugyanakkor a piac összértéke nem változott lényeges mértékben. Ez részben azzal magyarázható, hogy a termékek áremelkedése kiegyenlítette a mennyiségi csökkenést. A másik ok, hogy a fogyasztók elmozdultak a prémium minőségű, drágább termékek irányába.

A magyarországi festékpiac erősen koncentrált, annak 75 százalékán három nagy cég, a Poli-Farbe, a PPG Trilak és az AkzoNobel osztozik. A kisebb, néhány százalékos piaci részesedést képviselő cégek közé tartozik egyebek között a Tikkurila, a JUB, a Helios, a Meffert és a Caparol.

Related news