Magazin: Az Innovációs Termékverseny díjazottjai

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2020. 04. 06. 07:37

2020. február 4-én, a Sirha Budapest 2020 kiállítás megnyitóját követően került sor a helyszínen a negyedik Sirha Budapest Innovációs Termékverseny díjátadójára.

A Trade magazin mint a kiállítás hivatalos lapja idén negyedik alkalommal szervezte meg a szakmai programhoz kapcsolódóan a versenyt, a kiíró Hungexpo megbízásából, kizárólag a kiállítók számára, innovációjuknak megfelelő 5 kategóriában. A határidőre beérkezett 39 pályázat mindegyike megfelelt a kiírásnak, így a 13 fős szakmai zsűri értékelése után megszülettek az eredmények. A kategóriák első helyezettjei a helyszínen vették át az öt nagydíjat, valamint a dobogósoknak, a különdíjasnak és idén először a diákverseny dobogósainak járó okleveleket. A díjátadót követően a szervezők az elismerő okleveleket a kiállítók saját standján adták át.

Az Innovációs Termékverseny-díjkiosztó

Az okleveleket és egyedi üvegdíjakat
Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium
élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára,
Tihanyi Klára, a Hungexpo stratégiai és
üzletfejlesztési igazgatója, vezérigazgatója, valamint
Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztője
és egyben a verseny zsűrielnöke adták át

– Idén is nagyon szoros verseny alakult ki a pályázók között, így több megosztott díj átadására is sor került, valamint idén először a zsűri javaslatára, különdíjban is részesítettünk kiemelkedő pályázatot. Összességében elmondható, hogy a piaci trendeket tükrözik az eredmények is, hangsúlyosak voltak a fenntarthatóság és környezettudatosság fókuszú termékfejlesztések a nyertesek között is – hangsúlyozta Hermann Zsuzsanna zsűrielnök. – Külön öröm számunkra, hogy idén először egy diákversenyt is bekapcsolhattunk a megmérettetésbe a Metro együttműködésével. Bízunk benne, hogy 2022-ben, a következő versenykiírásra is hasonlóan magas számban érkeznek majd nevezések, és sokan bemutatják őket a következő Sirha kiállításon.

Az Innovációs Termékverseny díjazottjai

A verseny díjazottjai, közöttük a diákverseny dobogósai. Gratulálunk!

A verseny dobogósainak pályamunkáit a kiállítás teljes ideje alatt a látogatók az A pavilon Innovációs standon tekinthették meg egyedi totemeken.

Ezúton is gratulálunk minden pályázónak!

 

Az Innovációs Termékverseny idei díjazottjai:

Szállodaipari termékek

I. Assa Abloy Hospitality – Mobile access technológia

A mobile access technológia segítségével a vendégek a saját telefonjukat tudják használni kártyaként, ezzel pénzt és időt takarítanak meg a szállodák, valamint új vendégélménnyel gyarapodnak a felhasználók.

II. Bamboo Europe SE – Bambusz szívószál

A szívószál 100%-ban bambuszrostból és keményítőből készül, műanyag- és vegyszermentes, biológiailag lebomló és komposztálható.

Sütőipari és cukrászati termékek

I. Froneri – Schöller jégkrém

A márka azzal különbözteti meg magát a piacon, hogy a kézműves fagylaltozókból ismert egyedi ízeket kínál, mint például a fekete kókusz vagy a gesztenye. Minden termék csakis a legkiválóbb alapanyagokból készül.

II. Ceres Zrt. – NewLine termékcsalád

A modern táplálkozási trendnek megfelelően fehérjében gazdag, magas rosttartalmú és szénhidrátcsökkentett termékeket találunk a New Line termékcsaládban.

III. Fornetti Kft. – Fornetti Zöldséges kocka

Egyedi, saját fejlesztésű tészta és termék, amely a bevezetés óta egyedülálló a piacon. Számos célcsoport kedvenc terméke, 6 országban Európa-szerte.

Élelmiszer és ital

I. Ez a Világ Kft.- TUPAK készétel

Viszonteladók kérése szerint variálható, kételemű készétel-kombináció, innovatív, fogyasztóbarát csomagolásban.

II. Óvártej Zrt. – Stracchino Frozen termék

A stracchinót nyár végén, ősz elején a hónapokig a réteken legelő tehenek zsírdús tejéből készítik. Hófehér színe, rugalmas, ám kenhető állománya miatt élmény vele főzni. A fagyasztott stracchino megkönnyíti a sajt frissességének megőrzését.

III. Nestlé Hungária Kft. – Chef Ázsia ízesítésű alaplé-koncentrátum

A termék kimagaslóan értékes összetevő-tartalommal rendelkezik, receptúrája letisztult, és a konyhai alkotás bármely szakaszában használható megrövidítve ezzel a munkafázisokat.

Különdíjas

SuperShop Kft. – SuperPepper humanoid robot

Interaktív, android üzlettéri információs eszköz, beszédfelismerés és mesterséges intelligencia alapú kommunikáció a vásárlókkal a kiskereskedelmi üzletterekben, tájékoztat élőbeszédben emberi gesztusokkal és digitális kijelzőn

Diákverseny

I. Spájz girls csapat – Veggivebeble zöldségrudacska

A hús alternatívájaként jelenik meg a vegetáriánusok és vegánok számára. A hazai alapanyagokból, paradicsomból és lencséből, valamint a babból és kukoricából készült vitaminokban és élelmi rostokban gazdag, glutén- és laktózmentes, magas rosttartalmú zöldségrudak nem tartalmaznak hozzáadott cukrokat és adalékanyagokat.

II. ReadySpreadyGo csapat – Krémek, spreadek innováció

Növényi fehérjékben és rostokban gazdag, babalapú, három különböző ízű krém, melyek között megtalálható brokkolis-spenótos; sütőtökös, édesburgonyás, répás és céklás, almás verzió is.

III. Asztalraviesta csapat – Vesta zöldségalapú pizzatésztája

A kizárólag zöldségből készült pizzaalap spenótból, burgonyából,  karfiolból és további 11 zöldségből áll, s ezek mellett igen magas aminosav-tartalommal bír.

Csomagolóipar és logisztika

I. Poly-Pack Kiskunhalas Kft. – Kukoricakeményítőből készült hulladékgyűjtő zsák

A háztartási célra készült hulladékgyűjtő zsákok alapanyaga megújuló forrásból (kukoricakeményítő) származik. A hulladékgyűjtő zsák a környezetbe kikerülve lebomlik és komposztálható.

II. Doroti Pack Kft. – Robotberakó-rendszer

Az élelmiszerrel közvetlenül érintkező, robotra szerelt termékfogó, garantáltan kompatibilis a csomagológépekkel, és a termékhez tökéletesen illeszkedik.

III. Metro Kereskedelmi Kft. – Biológiailag lebomló ételtároló edények

Az ételtároló edények eldobhatók és házilag komposztálhatók. Alapanyaguk cukornádrost, mely megújuló forrásból származik.

III. Organicpack Star Kft. – PLA bevonatú papírtermék

A papír 100%-ban növényi alapanyagból készült, biológiailag lebomló és komposztálható termék, amely mikrohullámú sütővel is kompatibilis. Ezek mellett fenntartható, nem tartalmaz műanyagot, az élelmiszer-biztonsági feltételeknek megfelel. Koncepciója: természetes visszatérés a természetbe.

Technológiák

I. GastroWare Hungary Kft. – QualityFry – Fast Chef Elite olajsütő

Az első olyan ipari olajsütő, amely elszívó nélkül üzemeltethető, nem bocsát ki füstöt és szagokat, nem keverednek az ízek, a sütési idő programozható és adagolása automatikus.

II. ACO Kereskedelmi Kft. – Lipusmart zsírleválasztó integrált szennyvízátemelővel

Az innováció nagy konyhai zsíros szennyvíz tisztítását látja el, ezentúl integrált szennyvízátemelővel továbbítja a tisztított szennyvizet a csatornahálózatba, ezáltal a folyamat higiénikusabbá válik.

III. High Tech Konyha Kft. – Popcake automata palacsintasütővel

Friss, amerikai palacsinta egy gombnyomásra. A vendég kezeli a berendezést, amely óriási élményt nyújt számára. Megoldott a reggeliztetésben a palacsintasütés, munkaerő felszabadul, mindemelett látványos és selejtmentes .

III. Szintézis Informatikai Zrt. – Forradalmi, bolton belüli termékhely-meghatározás elektronikus pricerekkel

A technológia kizárólag a Pricer elektronikus polccímkékkel érhető el. Működéséről, kereskedelmi felhasználásáról a Future Store-ban tájékozódhatnak.

Kapcsolódó cikkeink