Zsivágó Café

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 06. 08:00

Európa népszerűbb nagyvárosaiban fordul elő, hogy a turistajárta helyek közvetlen közelében sajátságos atmoszférájú, sokszor rafinált egyszerűséggel berendezett bárok, kávézók működnek, amelyek hangulatukkal, és már az első benyomást is igencsak meghatározó zenével lenyűgözik a betérőt.Feltehetően ilyen hatást szeretnének elérni a Liszt Ferenc tér és a Nagymező utca közötti, éttermekkel zsúfolt területen nyílt Zsivágó Café tulajdonosai is. A helynek előnyére válik, hogy belengi megálmodóinak bölcsész szellemisége, hátrányára pedig, hogy berendezésének több eleme klisészerű. Pedig a koncepció eredeti: hangulatában (nomen est omen!) dekadens cári polgári világot próbál idézni, az ennek megfelelően kialakított enteriőrjével kitűnik a „vigalmi negyed” üzletei közül.

Zsivágó Café

Zsivágó Café

Afféle entellektüel-találkahely, amelynek orosz kötődéssel bíró működtetői az orosz vonalat nemigen bontják ki. Tegyük hozzá: sajnos, legalábbis szerintünk, mert ez karaktert adna az egyébként nagyon átlagos választékú cafénak. Esténként, mint a legtöbb helyen a környéken, világzene szórakoztatja a nagyérdeműt, napközben azonban a klasszikus zene mindenféle változata teszi teljesebbé egy speciális igényű réteg kávézását. Az alkoholválaszték egy báréhoz hasonlít, a jó minőségű csapolt sör környezetidegenül olcsó, az étlap jelenleg néhány tortaféléből áll, de most alakul egy bővebb szendvicsválaszték.

Zsivágó Café, Budapest VI., Paulay Ede u. 55.
Tervező: Pavlov Anna, Szám István

Kapcsolódó cikkeink