Tíz százalék felett bővült a belföldi turizmus tavaly

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 20. 10:56

Újabb rekordot döntött a belföldi turizmus tavaly, a Szallas.hu előzetes adatai alapján tavaly a forgalom 10 százalék felett bővült 2015-höz képest – derül ki a portál legfrissebb, MTI-nek megküldött elemzéséből.

Eger

Az eredményekhez a kiemelkedő nyári szezon és a megszokottnál erősebb szeptember egyaránt hozzájárult. A Szallas.hu 2016-ban 16 milliárd forint értékben közvetített szállást, és fennállása óta tavaly nyáron regisztrálta az egymilliomodik foglalását.
Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója a közleményben elmondta: a 2016-os évben az erős nyári szezon segítette a további növekedést, a szállásadók éves árbevételének több mint fele a nyári hónapokra esett. Az adatokból az is kiderül, hogy több volt az utazásra költhető jövedelem, ami az igényesebb szálláshelyek irányába tolta a foglalásokat, a szálláshelytípusok között a hotelek bővültek legnagyobb mértékben – mondta. Tavaly kiemelkedő volt a szeptember, és a karácsonyi időszakban is jelentős – a szilveszteri forgalomhoz mérhető – felfutás volt.
Kitért arra, hogy tavaly még inkább jellemző volt a belföldi vendégekre, hogy 1-2 napra iktattak be pihenőt. A legnépszerűbb települések dobogós helyein nem volt változás: sorrendben Budapest, Siófok, majd Hajdúszoboszló következett, míg a megyék között Pest, Somogy és Heves bizonyult a legjobb vendégfogónak.
Tavaly a szállásfoglalások kétharmada online csatornán történt, ráadásul egyre többen intézték nyaralásukat mobil eszközről, minden 5. vendég okostelefonról, vagy tabletről választotta ki szálláshelyét. A kikapcsolódásra vágyók 2016-ban vagy nagyon előre gondolkodtak, vagy az utolsó pillanatra hagyták a szálláshelyek intézését, így az utolsó pillanatos és a 90 napos előfoglalások erősödtek a legjobban. A vendégek ezzel egyre nagyobb kihívás elé állították a szálláshelyeket, hiszen a jól tervezhető 30-40 napos foglalások részaránya csökkent – tette hozzá Szigetvári József.
A belföldi foglalások közel háromnegyede 50 ezer forint alatti volt, míg 20 százalékuk 50-100 ezer forint közötti. A Szallas.hu adatai szerint 2015-höz képest közel 25 százalékkal többször került elő a SZÉP-kártya fizetéskor, az átlagos foglalási érték ezzel 51 732 forint volt.
Az idei kihívások között említette, hogy 2017-ben a belföldi szálláshelyek és települések a várható áremelkedés okán egyre nagyobb versenyben lesznek a környező országok turisztikai célpontjaival, így kulcskérdés lesz, hogy az emelkedő forgalmat a megfelelő fejlesztés tudja-e tovább növelni, vagy a belföldi vendégek újra a külföldi utazás felé fordulnak.
A Szallas.hu öt kontinensen csaknem százezer hotel, panzió, apartman és vendégház kínálatát közvetíti, a honlapnak több mint 700 ezer regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy 1 500 000 látogató keresi fel. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink