Innovációval válaszol a Syngenta a kihívásokra

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 19. 11:34

Több mint ezerötszáz gazdálkodónak mutatta be országszerte a Syngenta a 2017-es szántóföldi kínálatát. Az idei évtől bővül a vállalat piacvezető napraforgó portfoliója és új, stressztűrő kukoricahibridekkel jelentek meg. Ezeken kívül a résztvevők megismertek több mint ígéretes búzafajtákat és Hyvido hibridárpát, valamint bemutatták számukra a Contivo™ szaktanácsadói program – precíziós gazdálkodást segítő – újdonságát.

syngenta

„A stresszhelyzetek, a kártevők és kórokozók agresszív támadása olyan szakszerű és innovatív megoldásokat igényelnek, amelyek lehetővé teszik, hogy a gazdaságok eredményesen zárhassanak egy-egy kihívásokkal teli szezont is, az olyan jó szezonokban, mint a tavalyi, pedig jelentős többletet érhessenek el. A Syngenta tudatosan készül a kihívásokra. Folyamatosan fejlesztjük és bővítjük termékeinket, hogy a gazdálkodók minden növénykultúrában sikeresen tudjanak gazdálkodni”, hangsúlyozta Vajda Beáta marketingvezető a vállalat szezonnyitó rendezvényén.

Az elmúlt három esztendő napraforgó termesztése igen eredményes volt Magyarországon. 2014-ben 1,56 millió tonnát takarítottak be Magyarországon, 2015-ben 1,53 millió tonna termett. Az elmúlt évben pedig az ágazat történeték új rekordját könyvelhette el, 1,8 millió tonnás termésmennyiség mellett elért 3 tonnás hektáronkénti termésátlag világrekord.

– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy piacvezető napraforgó kínálatunk döntősen járult hozzá ahhoz, hogy rekordmennyiséget takaríthassanak be a magyar gazdák, akik a termőterület több mint felén, 330 ezer hektáron Syngenta hibrideket vetettek – emelte ki Vajda Beáta. – Ez is igazolja, hogy jövőre is érdemes az átlagon felüli termésbiztonságú, magas termésátlagú, innovatív hibrideket választani.

A Syngenta az idei évre megújította napraforgó portfólióját, amely minden szegmensben kiemelkedő alternatívát, összesen 13 hibridet kínál a termelők számára. Ezek mellé a talajfertőtlenítőn, gyom- és rovarirtókon, gombaölő szereken keresztül a deszikkálóig komplex megoldások érhetőek el. Kiemelkedő érdeklődés kíséri a Neomát, amely Magyarország piacvezető hibridje és optimális körülmények között rekordtermésekre képes, de szélsőséges viszonyok mellett is a körülményektől függő maximumot nyújtja. Új sláger lesz a Bacardi, amely a rendkívül erős korai fejlődési erejének köszönhetően az eddigi legerősebb imidazolinon herbicid toleranciával rendelkező Syngenta hibrid. Erős, vegetatívabb jellege, gyors kezdeti fejlődése az aszályosabb évjáratokban is rendkívül versenyképessé teszi.

A 2014-es rekordhoz képest 2015-ben 30 százalékkal esett vissza a kukoricatermés, majd tavaly ismét jó eredményeknek örülhettek a gazdálkodók. A kukorica 2016-os össztermése 9,1 millió tonna, hektáronkénti átlaghozama 8,6 tonna lett, amely kitűnő eredmény. „A kukorica érzékeny az időjárási változásokra, így mindent meg kell tennünk azért, hogy a jövőben is, hosszú távon biztonságosan és eredményesen termeszthető legyen ez a stratégiai növényünk”, mondta Schipp Márton kampánymenedzser.

– A Syngenta komplett technológiája nagyszámú kísérleti és gyakorlati eredménnyel alátámasztva hozzásegíti a gazdálkodókat a jövedelmezőbb kukoricatermesztéshez. A Syngenta új kukorica generációját öt szemes – SY Batanga, SY Photon, SY Dartona, SY Zephir, SY Senko, valamint két rekordtermésre képes siló hibrid, a SY Sincero és SY Zoan képviseli 2017-től. A sikeres termesztés érdekében a kukorica számára már a kezdetektől zavartalan fejlődést kell biztosítani. Ezt segíti a Force 1,5 G, amely az elsőszámú megoldás a kukoricabogár lárva ellen és alkalmazásával átlagban 1,6 tonna kukoricatermést tudnak a gazdálkodók megmenteni hektáronként. A tavalyi év kedvezett a kukoricának, de őszig a zöld állományok ideális táplálkozási és peterakási helyet biztosítottak a kukoricabogár imágóinak is. Ennek köszönhetően 2017-ben is komoly kártételre számíthatunk, ezért a visszavetett kukoricák esetében feltétlenül érdemes betervezni a Force 1,5 G-vel végzett talajfertőtlenítést is.

A kukorica szegmensébe ettől az évtől elérhető új, négy hatóanyagú, széles spektrumú gombaölő csávázószer, a Maxim Quattro, amely a vetést követően nem csupán a csíranövényt védi, hanem hosszú hatástartamának köszönhetően a fiatal növényt is, ezzel képes megalapozni a teljes tenyészidőre a kukorica növény jobb egészségi állapotát.

– A sikeres kukoricatermesztés elengedhetetlen feltétele az időben elvégzett gyomirtás: a három hatóanyagú Lumax a változó gyomflóra mellett is eredményesen veszi fel a küzdelmet a gyomok ellen és segít megakadályozni a káros gyomszelekció kialakulását. A Calaris Pro a jelenleg forgalomban lévő gyomirtó szerek közül az egyik leggyorsabb és leglátványosabb hatást biztosítja, akár tűzoltásszerű beavatkozásra is lehetőséget biztosít. A Pronik Plus a kukorica legfontosabb gyomnövényei ellen teljes spektrummal rendelkezik. A Quilt Xcel élettani hatása révén, mind takarmány- és csemegekukorica termesztésben, mind vetőmag előállításban nagymértékben képes tompítani a stressz okozta negatív hatásokat. A melegedő klimatikus viszonyok hatására több, korábban csak kevesebb figyelmet kapott kártevő – mint a kukoricamoly, a gyapottok bagolylepke – egyre erősebben éreztetik jelenlétüket. A két hatóanyagnak köszönhetően az Ampligo a lepkekártevők valamennyi fejlődési alakja ellen védelmet biztosít.

Európában és hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik a bőtermő, malmi minőséget adó búzafajták iránt, amelyek jobban tolerálják az időjárás negatív hatásait. A mennyiség és a minőség eléréséhez szükség van a megfelelő fajta kiválasztására és a harmonikus tápanyag visszapótlásra. Emellett a tenyészidőszak folyamán gyommentesen kell tartani az állományt, és meg kell védenünk a növényállományunkat a kórokozók ellen. Az intenzív kalászos gabona termesztés kihagyhatatlan eleme a regulátor használata, amely csökkenti a megdőlés okozta termésveszteséget. A Moddus Evo nem csak alacsonyabbá teszi a növényállományt, de pozitív hatással van a gyökérrendszerre is, ismertette Korbuly Bence kampánymenedzser.

2016 őszétől a termelők már megvásárolhatják a Faladot, amely a Syngenta búzavetőmag-portfólió legújabb tagja. A Syngenta legújabb nemesítésű malmi minőségű fajtája a kínálatban a legnagyobb terméspotenciállal és rendkívüli stabilitással rendelkezik. Kísérleti eredmények alapján minden évjáratban a legnagyobb termést adó fajták közé tartozott. Az Ingenio az átlagos körülmények között gazdálkodóknak érdemes megvásárolni, az Illico pedig kiváló környezeti-stressz toleranciával rendelkező tarbúza fajta.

Magyarországon 2015-től érhető el a gazdálkodók számára a kalászos vetőmag-piacon világelső Syngenta hibridárpa programja, a Hyvido. A program a hibridizáció, azaz a heterózis hatásban rejlő pozitív tulajdonságokat aknázza ki. Ezen pozitív hatásoknak köszönhetően a hibridárpák magasabb terméspotenciállal és kiemelkedő stressztűréssel rendelkeznek. A Hyvidoval a technológiai ajánlások betartásával átlagosan 2 tonnával, de voltak olyan területek, ahol 3 tonnával magasabb eredményt értek el – már tényleges gazdálkodási körülmények között – a termelők.

Az idei évtől újabb fontos állomással bővül a Syngenta által 3 évvel ezelőtt elindított Contivo™ szaktanácsadói program. A partnerek számára elérhető üzemi működést segítő – ügyviteli, finanszírozási, biztosítási, tőzsdei, pályázati, farmmenedzsment – modulok mellé 2017-től a precíziós gazdálkodást segítő szolgáltatást építettünk be a kínálatba, mondta Heicz Péter üzletfejlesztési vezető.

A precíziós gazdálkodásra vonatkozó tanácsadásban a német Agricon lesz a Syngenta partnere, amelynek tanácsait már több mint egymillió hektáron kamatoztatták a gazdálkodók. A precíziós gazdálkodás tervezhetőbbé, specifikáltabbá teszi a gazdálkodást és növeli az emberi munkavégzés hatékonyságát. Mint Heicz Péter hozzátette: a szaktanácsadó hálózathoz ma már több mint 150 gazdálkodó csatlakozott, akik magas termésszint elérése mellett optimális költségekkel sikerült termelni, azaz sikeres évet zártak 2016-ban is.

Kapcsolódó cikkeink