A Rézangyal Kft. és a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. között 2010. június 15-én aláírt szerződés alapján július 5-étől a Rézangyal Classic Selection 11 íze mellett a Rézangyal 55 fokos válogatás 3 termékének kizárólagos disztribútora lett a Coca-Cola HBC Magyarországon.
A pilisvörösvári székhelyű Liegl & Dachser szállítmányozási és logisztikai vállalat a hazai logisztikai szektor vezető vállalkozásaként a jövőben is komolyan részt kíván vállalni a hazai gazdasági élet sikeres fellendítésében, nyilatkozta a cég alapítója, Engelbert Liegl Budapesten, a vegyesvállalat megalapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen.
Több mint hatmillió forint gyűlt eddig össze a Tegyünk együtt a gyermekekért programban, amely idén a bakonybéli Oktatási Centrum felépítését támogatja.
2010. június 18-án az Európai Bizottság az oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ) védjegyhasználatát engedélyezte a Gyulai és a Csabai kolbász számára.
„A megtett úttól válsz különlegessé” üzenet köré épült a Kékkúti Ásványvíz Zrt. júniusi outdoor kampánya, amely minden Theodora hirdetésen megjelent: júniusban 120 db budapesti és 130 db vidéki citylight poszteren szerepelt az ásványvizes cég kreatívja.
A BASF, a világ vezető vegyipari vállalata internetes alapú öko-hatékonysági barométert fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók egy adott termék – például egy bevásárlószatyor – kapcsán számos kulcsparaméter kombinációján keresztül megvizsgálják annak környezeti hatásait.
A Szentkirályi Ásványvíz Kft. idén nyáron is – ahogy szinte minden évben – újabb termékekkel bővítette portfólióját két termékcsaládjának továbbfejlesztésével.