Magazin: Van, aki nem forrón szereti

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 03. 07:01

A jegeskávék piacát számos tényező befolyásolja, de jellemzően az évszakok váltakozásával együtt változik az elfogyasztott jegeskávé mennyisége is. Téli hónapokban jelentősen csökken, míg a nyári, melegebb hónapokban éri el a kategória forgalma a csúcsot.

Sole-Mizo Zrt.-nél azt tapasztalják, hogy a jegeskávék eladását az elmúlt években a fogyasztói szokások változása is jelentős mértékben befolyásolta. A kávézás reneszánszát éli, már nemcsak otthon, a munkahelyen és a kávéházakban akarunk kávét fogyasztani, hanem bárhol és bármikor, amikor erre kedvünk támad.

Szentesi Sándor
kereskedelmi igazgató
Sole-Mizo

– A Mizo 2017 áprilisában vezette be a Mizo Coffee Selection termékcsaládját a magyar piacra, amely pár hónap alatt piacvezető lett. 2017-ben a Nielsen adatai szerint a Mizo márka piacrészesedése jegeskávé kategóriában meghaladta az 50%-ot (Nielsen adatai szerint ízesített ital, és azon belül jegeskávé kategória 2018. 01–2018. 04 között időszakot vizsgálva) – jelzi Szentesi Sándor.

A kereskedelmi igazgató elmondása szerint a Mizo Coffee Selection termékcsalád piaci bevezetésével, az UHT-technológiával gyártott, hosszú szavatossági idővel rendelkező kávék forgalma jelentősen növekedett. Tapasztalatuk alapján ebben a termékkategóriában a 300–350 ml közötti kiszerelésű termékeket kedvelik a fogyasztók, és egy ilyen kiszerelésű jó kávéért szívesen fizetnek 200-250 Ft-ot.

– Egyes hálózatok kínálatában megtalálhatók a kereskedelmi márkás jegeskávék is, de a rendelkezésünkre álló adatok alapján úgy látjuk, hogy a fogyasztók ebben a kategóriában is szívesebben választják a márkás termékeket. A Mizo Coffee Selection termékcsaládunk kapcsán számos új értékesítési csatornába sikerült eljutni, mint például benzinkutakra, a dohányboltokba és az edzőtermekbe – tájékoztat Szentesi Sándor.

De Gereczné Rudnai Éva, a Real Nature Kft.-től arról számol be, hogy a kávéitalok piaca folyamatosan diverzifikálódik, a legnagyobb szegmenst a hagyományos ízek, mint az eszpresszó, cappuccino, illetve a latte macchiato teszik ki.

de Gereczné Rudnai Éva
sales manager
Real Nature

– Nöm to Go kávéink is azon fogyasztók igényeit elégítik ki, akik ezen típusú termékeket keresik. Ugyanakkor a versenytársak köre a piac bővülésével is nőtt az utóbbi időben, ami inkább új márkák megjelenését jelentette, mintsem új, nagy fogyasztói réteget megcélzó újdonságként ható kávéféleségekét. A magyar fogyasztói piac inkább tradicionálisnak mondható, és bár a honi fogyasztók mindig kíváncsiak az új ízesítésekre, ez mégsem érhető olyan nagy mértékben tetten a hazai piacon – fejti ki a sales ­manager.

A Foodnet Zrt.-től azt az információt kapjuk, hogy bár a kávépiac viszonylag kis szegmensét képezi a jegeskávék piaca (kb. 6%), de ez a kategória mutatja a legdinamikusabb fejlődést, ami elsősorban a forgalomnövekedésben vehető észre.

Pásztor Judit
brand manager
Foodnet

– Egy új márka megjelenése átrendezheti az elmúlt évek jegeskávépiacát, különösen, ha egy jól ismert márkáról beszélünk, amely a konkurenciával szemben kifejezetten magas, megközelítőleg 20%-os kávétartalommal rendelkezik. Az idei év nagy újdonsága a Starbucks® RTD (ready to drink) fogyasztásra kész italainak megjelenése a boltok polcain. Ezeket az italokat a Starbucks® kávéházak inspirálták, amelyeknek az alapja 19-20% Starbucks® Fairtrade Pörkölt Eszpresszo, 100% Arabica babból és 75% Arla tejből, valamint Fair­trade cukorból – mondja Pásztor Judit brand manager.

– A márciusi rossz idő valamelyest visszavette a termék értékesítését, de húsvét után megérkezett a jó idő, és ezzel berobbant a jegeskávé piaca – fűzi hozzá Miskolczi József.

Miskolczi József
key account manager
Foltin Globe

A Foltin Globe Kft. key account managere azt is elárulja, hogy a vállalatnál kiszerelés tekintetében nem tapasztalnak változást, továbbra is a 250 ml-es prémium megjelenésű, fémdobozos jegeskávé a legnépszerűbb termékük. Mivel a tavalyi szezon végén lezajlott egy enyhe áremelkedés a piacon, az árakban most nem tapasztalható változás. Jelenleg a brandtermékek uralják a kínálatot, a saját márkák térnyerése még nem kezdődött el.

 

 

 

Széles kávékínálat, sokféle csomagolás

Prohászka Ottó
ügyvezető igazgató
Tutti

– Elsősorban saját márkás termékek uralják a Lidl és az Aldi polcait, amelyek importból érkeznek. Ezek utántöltő kiszerelések, amelyekből saját ízesítés szerint tudja elkészíteni a fogyasztó az italát. A mi termékünk szintén por állagú, egyadagos, de nincs mögötte olyan brandérték és olyan márkaaktivitás, hogy széles körű disztribúciót érjen el. A terméknek van egy nagyon jelentős szezonális jellege, emiatt nehezen pozicionálható. A rendelkezésre álló eszközeinkkel mindent megteszünk, hogy a kiskereskedelemben a fogyasztók részére biztosítsuk a termék elérhetőségét, ebben kiemelt együttműködő partnerünk az Auchan, a Coop, a Spar, a Cba, valamint a Metro – hangsúlyozza Prohászka Ottó.

A Tutti Kft. ügyvezető igazgatójától megtudjuk: esetükben alapvetően a jegeskávé egy klasszikusan lágy kávéíz, valódi vanília ízével és illatával kombinálva. A retailben elterjedt különböző ízek sem aromával készülnek, hanem a kávé típusa és a tej aránya változik ezekben. Nem harmadik íz található meg benne, hanem a kávé és tej aránya, esetleg a kávé típusa változik: Mocha, Latte, Kapucíner.

Pataki Ágnes
brand manager
FrieslandCampina Hungária

A FrieslandCampina Hungária Zrt. brand managere azt említi, hogy az elmúlt évek során egyre divatosabbá és kedveltebbé válnak a különböző kávékülönlegességek, gombamód szaporodnak a kávézók, melyek mind széles kínálattal rendelkeznek. Ezzel párhuzamosan a jegeskávék piacán is feltűntek a legnépszerűbb kávéfajták, mint például a Cappucino, vagy éppen az Espresso variánsok.

– Így a fogyasztók szélesebb kínálatból és különböző csomagolástípusokból választhatnak. Léteznek papír-, illetve alumíniumdobozos, flakonos és poharas verziók is. Ezenkívül már kaphatóak a laktózmentes és cukormentes kávék is – avat be Pataki Ágnes.

 

 

 

Jegeskávék 100% arabica kávéból

A Sole-Mizo Zrt. a fogyasztók visszajelzéseit figyelembe véve idén három új kávéval bővítette a Mizo Coffee Selection termékcsaládot. Mindhárom termékük laktózmentes, és nem tartalmaz hozzáadott cukrot.

– Fejlesztettünk termékeket a hagyományos kávét kedvelők számára, ezenfelül az olasz kávék iránt rajongóknak vagy a bécsi kávékért lelkesedőknek. Nem hagyhattuk figyelmen kívül azon fogyasztóink igényét sem, akik a modern, trendi kávék iránt rajonganak.Termékcsaládunkat kezdetben hat új ízben vezettük be a piacra, és azt gondoltuk, hogy a 100% arabica kávéból készített kávéinkkal szinte minden fogyasztói igényt ki fogunk tudni elégíteni – avat be Szentesi Sándor, kereskedelmi igazgató.

A vállalatnál nagy hangsúlyt fektetnek a social media felületen történő kommunikációra és a jól megválasztott rádiócsatornákon keresztüli termékreklámozásra. Fontosnak tartják a termékek eladáshelyi értékesítésének támogatását is, ezért számos ilyen eszközt is alkalmaznak, illetve fejlesztenek.

Frissült a Milli csomagolásdesignja

A FrieslandCampina Hungária Zrt. Milli márkája alatt két alapvető tejalapú ízesített ital érhető el, a kakaó és a jegeskávé.

– Az elmúlt évben frissítettük a csomagolásdesignt a Milli jegeskávén, igazodva a márka többi termékéhez. A Milli termékek az UHT-szekcióban találhatóak, míg a tejhűtőkben a Landliebe jegeskávéval és tejitalokkal vagyunk jelen – jelzi Pataki Ágnes, brand manager.

Mind a Landliebe, mind a Milli jegeskávék támogatására BTL-aktivációkat alkalmaznak, az üzletekben elsősorban árakciókra és másodkihelyezésekre (display-k, raklapok) fókuszálnak a szezonban.

A bécsi kávé a magyarok kedvence

A Real Nature Kft. az elmúlt évek során folyamatosan fejlesztette szortimentjét a Nöm to Go márkanév alatt, korszerűbb receptúrával és környezettudatosabb csomagolóanyaggal figyelve nemcsak a fogyasztói igényekre, hanem a társadalmi elvárásokra, környezetünk védelmére is.

– A megújításnak köszönhetően, a magyar piacon már jól ismert Nöm to Go termékcsaládunk eladásai évről évre növekednek. Nöm to Go márkacsaládunk mellett, a bécsi kávéházak világát varázsoljuk már hosszú évek óta a fogyasztók asztalára hamisítatlan, igazi bécsi kávénkkal, amely jeges kávé változatban Wiener Eiskaffe név alatt a magyar fogyasztók kedvence lett – mondja de Gereczné Rudnai Éva, sales manager.

A Nöm to Go és Wiener kávé termékek folyamatos kiskereskedelmi akciókban vesznek részt főként, nem csupán a nyári időszakban.

Jönnek a Starbucks® jegeskávék

A Starbucks® RTD termékek disztribútora a Foodnet Zrt. ízek tekintetében öt terméket vezet be kétféle kiszerelésben.

A poharas „Chilled Classics” termékek a jegeskávék poharas generációja, 220 ml-es kiszerelésben.

– Ilyen a Caffé Latte, amelynek szíve a gazdag és testes Starbucks® eszpresszó. Épp csak a megfelelő mennyiségű tejjel van keverve egy ízletesen merész pillanatért, amelyet a Starbucks® kávéházak vendégei­-
nek igen kedvelt itala inspirált – ismerteti Pásztor Judit, brand manager. Hozzáteszi: a Cappuccino kevesebb tejjel készül, mint a Latte, erőteljesebb eszpresszóízt és luxus textúrát kínál. A Starbucks® Espresso Roast pörkölt kávéval készített Chilled Caramel Macchiato kényeztető keveréke a karakteres eszpresszónak, a krémes tejnek és a vajas, édes karamell ízének. A Skinny Latte a Starbucks® eszpresszó és a laktózmentes tej hűtött keveréke hozzáadott cukor nélkül. A Doubleshot Espresso pedig 200 ml-es, fémdobozos kiszerelésben kapható, és az ízletes Starbucks® Fairtrade tanúsított pörkölt eszpresszó és tej keveréke.

A boltok polcain új, de a Starbucks® kávéházakból már jól ismert márka retail bevezetésekor a vállalat fő célja, hogy a fogyasztók a megfelelő eladáshelyen találkozzanak a Starbucks® italaival, így bevezetéskor elsődleges fókuszt kap a BTL, azon belül is az eladáshelyi kommunikáció.

Elismerést kapott a Tutti jegeskávéja

A Tutti Kft. ügyvezető igazgatója azt tapasztalja, hogy a poralapú jegeskávénak a belföldi piacokon megállt a fejlődése, ezért a vállalat exportpiacokra koncentrál és gyárt az adott célpiac által igényelt terméket többféle ízesítésben.

– A Tutti Jegeskávé a Superior Taste Award 2015 megméretésen a nemzetközi zsűri döntése alapján a legmagasabb, három aranycsillagos elismerést kapott. Ez a díj olyan értékes elismerést jelent a világ jelentős szakmai kiállításain, pl. a Közel-Keleten, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy immár több millió adag Tutti által gyártott jegeskávé került forgalomba a térség áruházláncaiban – hangsúlyozza Prohászka Ottó.

Az elmúlt szezonokban a nyári időszakban a TV-csatornákon műsorszponzorálással, valamint nyomtatottsajtó-megjelenésekkel támogatta a Tutti a terméket. BTL területén eladáshelyi kóstoltató kampányokkal egészítették ki a kiemelt áruházláncokban folyó intenzív árakciókat, hogy a fogyasztók a termékkel közvetlenül is találkozva azt jobban megismerjék. Facebook-aktivitások a szezonalitás miatt, főleg nyáron irányulnak a jegeskávé termékre.

Kávékülönlegességek jeges kivitelben

A Foltin Globe Kft. kínálatában a hagyományos jegeskávé mellett megjelentek az EisCappuccino, EisMacchiato és EisMocca kávékülönlegességek, így mindenki megtalálhatja a személyes ízlésének megfelelő terméket.

– A jegeskávé igazi kényelmi termék, a tapasztalataink alapján a display-kihelyezés az egyik leghatékonyabb marketingeszköz, melyet újságos megjelenésekkel támogatunk. Emellett a hazai láncok által szervezett árubemutatókon rendszeresen kóstoltatjuk a terméket – tájékoztat Miskolczi József, key account manager.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink