Változó fókuszok

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 02. 29. 08:00

„Sikeres HoReCa 2008” címmel szervezett egynapos szakmai fórumot a Karrier és Stílus Tanácsadó Kft. február elején, a margitszigeti Danubius Grand Hotelben. A mai nap sikere nem garancia a holnapra – ezzel az örök érvényű ténnyel nyitotta meg a rendezvényt a szervező cég ügyvezető igazgatója, Csíkné dr. Kovács Klára.A 19 részt vevő cég képviselője először Szalókyné Tóth Judit, a piackutató Nielsen ügyvezető igazgatójának előadását hallgatta meg. A beszámoló a növekedés lehetséges irányait vázolta az érdeklődőknek. A felmérések megerősítették, hogy a vendéglátásban is a profitabilitás vált a legfontosabb szemponttá, míg gazdasági szigorítások hatására – bár a megkérdezetteknek még mindig 50-60 százaléka veszi igénybe a szolgáltatást – csaknem egyharmada olcsóbbra „váltott”, új vendéglátóhelyeket látogat. Megtudtuk, hogy a sok nehézség ellenére a HoReCa-egységek száma továbbra is enyhe emelkedést mutat (Magyarországon 35 300-at tartanak nyilván). A vendéglátás legdinamikusabban fejlődő rétege a szórakozóhelyek és szálláshelyek csoportja, itt a növekedés 16-18 százalékos. A felmérések alapján termékcsoportok tekintetében az ásványvíz, a jeges tea és a dohányáruk eladása mutat jelentősen emelkedő tendenciát.

Szigorodó büntetések
A piac folyamatos változásának értékelése és a kialakult helyzet mielőbbi lereagálása fontosságáról beszélt Belovai Csaba, a Zwack Unicum Nyrt. kereskedelmi igazgatója. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás kapcsán életbe lépett vámkedvezmények hatására gyökeresen átalakuló prémiumital-piac komoly kihívást jelentett. A Zwack nem drasztikus árcsökkentéssel válaszolt a történtekre, hanem márkaépítéssel, a kereskedelmi fókusz áthelyezésével, illetve a promóciós támogatások növelésével ellensúlyozta a negatív hatásokat. Míg korábban csak 30 százalék volt a HoReCa-szektor részesedése, a fókuszmódosítást követően ez megduplázódott, immáron 60 százalék. Ezzel párhuzamosan termékskálájukat is hozzáigazították a megváltozott vásárlói igényekhez.
Zwack Izabella az amerikai „garage-winery” mintájára létrehozott, kis pincészet-magas minőségű borok filozófián működő borház létrehozásáról beszélt, hozzátéve, hogy a bor olyan, mint egy vad ló, teljesen más típusú tudás kell hozzá.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgató-helyettese, Schreiber Erzsébet a fogyasztóvédelmi politika változásairól beszélt. Ígérete szerint egységes szemléletű ellenőrzések várhatók, és fontos változás, hogy a 18 éven aluliakat dohányáruval, illetve szeszes itallal kiszolgáló vendéglátóhelyeket nem csak 30 napos bezárással sújthatja a hatóság, de ismétlődő esetben egy évre eltilthatja az adott termékek értékesítésétől is.
Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatóságának elnöke talán meglepő módon arról beszélt, hogy a belföldi vendégek fizetőképessége növekedett, és a szektor szereplőinek figyelmét felhívta, hogy a HoReCa-piac fontos fogyasztója a turista. Éppen ezért több empátiát kért a beszállítóktól a fizetési feltételek meghatározásakor.

Passzív ismerőből elkötelezett fogyasztó
A Heineken Hungaria értékesítési igazgatója, Benedek László, a terméknek a gyártótól a végfelhasználóig történő eljuttatása leghatékonyabb útját kereste, elárulva, hogy piaci konkurenseikkel ugyanazokból az elemzésekből különböző eredményeket levonva járnak eltérő úton.
A HoReCa-szektor általános marketinggyakorlatának vázlatát mutatta be szemléletes példákkal Mikó Judit, a Sara Lee Out Of Home divíziójának marketingvezetője. Beszélt a pontos célmeghatározásról, és hogy lépésről lépésre hogyan lehet a márka passzív ismerőjéből elkötelezett, állandó fogyasztót „csinálni”. A költségcsökkentés lehetséges módszereként említette a copromóciót és a dual-brandinget, vagyis az azonos célcsoportot célzó marketingtevékenységek összehangolását, közös alkalmazását.
A nap végén a felhasználói oldal képviseletében Kobelrausch György, a Häage-Dazs Partner Kft. ügyvezetője mutatta be új vállalkozását. Beszámolójából a jelenlévők komoly információkhoz juthattak, többek között az induló vállalkozások beszállítói körének kialakítására vonatkozóan.
A fórum befejezéseként Zátonyi Zoltán, a Vám- és Pénzügyőrség Szellemi Tulajdonjog-védelmi Osztályának munkatársa hívta fel a figyelmet az ellenőrzött, jogtiszta márkák használatára, a gazdaság fehérítésének fontosságára.

Kapcsolódó cikkeink