Újra lehet magyar baromfit exportálni Kínába

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 11. 06. 11:40

Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben, ez minden magyar baromfitenyésztő számára jó hír, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni – mondta Nagy István agrárminiszter  az MTI-nek, miután a kínai közlönyben hivatalosan is megjelent az intézkedés.

Az intézkedés elsősorban a vizi szárnyasokat érinti, de dolgoznak azon, hogyan lehet a többi baromfira is kiterjeszteni – mondta.
A miniszterelnöki delegáció tagjaként Kínában tárgyaló agrárminiszter kifejtette: a kínai szakemberek auditálják a cégeket, az exportképesek megkapják az engedélyt, és ettől kezdve zavartalanul folyhat a kereskedelem.
Nagy István hangsúlyozta, a kínai piac nagysága olyan lehetőségeket teremt a magyar termelőknek, amely sehol nincs meg a világban. Kína Magyarország számára a 10. legfontosabb exportpartner, a mezőgazdaság számára is. Rövid időn belül sokkal előbbre lehet lépni, miután a kínai fogyasztók képesek megfizetni a magyar prémiumtermékeket – tette hozzá.
Kifejtette: Magyarország mérete nem teszi lehetővé, hogy olcsó, nagy mennyiségű árut állítson elő, a magyar lehetőségek azt indukálják, hogy kevesebbet, de kiváló, prémium minőségben állítson elő terméket, ilyen a libamáj, a Tokaji bor.
Elmondta azt is, hogy jó megállapodás született a tejtermékekről is, a kínai sajtpiac korlátlan lehetőség Magyarország számára.
Dolgoznak azon, hogy a sertéstenyésztés is „célegyenesbe kerüljön” – mondta. Kína a sertéspestis miatt az egész országra korlátozást rendelt el. Szeretnék bebizonyítani, Magyarországon házi sertésben nem fordul ez a betegség, csak a vaddisznóknál, és elszigetelt körülmények között van jelen. A miniszter szerint azokról a területekről, ahol nincs vaddisznó állomány, minden további nélkül lehetne húsexportot bonyolítani.
Hangsúlyozta, a magyar prémium húskészítmények iránt óriási igény van Kínában.
Az Agrárminisztérium MTI-hez küldött közleménye szerint Nagy István agrárminiszter Han Csang-fu kínai mezőgazdasági miniszterrel való találkozót követően Sanghajban hangsúlyozta, hogy a madárinfluenza hatásainak kifutásával a Kínába irányuló baromfiexport újra növekedési pályára állhat. A felek a megbeszélésen megállapodtak a tudományos és technológiai együttműködések fellendítésének, valamint az e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázásának részleteiről is.
Az agrárminiszter a Magyar-Kínai Üzleti Fórum megnyitóján kiemelte, hogy a magyar-kínai hivatalos és üzleti kapcsolatok is a hosszú távú bizalomra, a személyes összeköttetésekre épülnek, ezért különösen fontos, hogy az első sanghaji Kína Nemzetközi Import Kiállításon Magyarország díszvendégként mutathatja be termékei és szolgáltatásai legjavát.
A fórumon Nagy István egyeztetett a világ egyik legnagyobb online kereskedelmi áruház, az Alibaba kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójával, David Baumgarttal a magyar élelmiszeripari termékek internetes áruházakban való megjelenésének bővítéséről – írja közleményében az Agrárminisztérium. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink