Újabb fesztiválon nyit ideiglenes üzletet az ALDI

Dátum: 2019. 05. 20. 11:28

Az ALDI 2016-ban nyitott először zenei fesztiválon pop-up üzletet, az idei nyári szezonban pedig már öt nagyrendezvényen vesz részt. Erre az évre kibővített koncepcióval és megújult dizájnnal készül az áruházlánc, továbbá már a szegedi SZIN Fesztiválon is várja a fesztiválozókat.

Három évvel ezelőtt a Sziget Fesztiválon debütált az áruházlánc kimondottan a fesztiválozóknak készített pop-up boltjával, amely élelmiszerekkel, friss zöldség-gyümölcs kínálattal, helyben sült pékáruval – és a minden magyarországi üzletében megszokott alacsony árakkal várta a résztvevőket. A fesztiválbolt mellett felállított grillzónában az ALDI szakácsai ingyenesen készre sütötték a helyszínen vásárolt termékeket.

2017-ben már a VOLT-on és a Balaton Soundon is megjelent az ALDI kínálata, míg a Gyerekszigeten a családok játékos formában ismerkedhettek meg az üzletek felépítésével, illetve a szurkolók a 17. FINA Világbajnokság két helyszínén is találkozhattak az áruházlánc ideiglenes üzleteivel.

Idén az ALDI fesztiválszezonja júniustól szeptemberig tart, hiszen immár öt rendezvényre – köztük most először a szegedi SZIN Fesztiválra – is kitelepül az üzletlánc. A 2019-es évben a fesztiválozók új külsőben találkozhatnak majd az ALDI CITY részeivel: az ALDI MARKET ZÓNA az üzleteket jelöli, a GRILL ZÓNA a grillteraszok neve, ahol a MARKET-ben vásárolt húsokat a szakácsok ingyenesen készre sütik, míg a CHILL ZÓNA a pihenésre vágyóknak nyújt lehetőséget kikapcsolódásra, ejtőzésre.

Az ALDI a Gyerekszigeten június 1-től 23-ig hétvégenként 10 és 18 óra között egy MiniALDI-val és ingyenes smoothie-bárpulttal, továbbá óriás-társasjátékkal várja a legkisebbeket és szüleiket.

A soproni Telekom VOLT Fesztiválra az ALDI június 26. és 29. között MARKET-tel és GRILL ZÓNÁ-val, a Balaton Soundra július 3. és 7. között választható menüt kínáló GRILL ZÓNÁVAL és CHILL ZÓNÁVAL készül. Az augusztus 7. és 13. közötti Szigeten pedig ismét ALDI MARKET és GRILL ZÓNA áll a fesztiválozók rendelkezésére. A szegedi SZIN Fesztiválon augusztus 28-ától szeptember 1-ig lehet majd bevásárolni és természetesen GRILL ZÓNA is várja az éhes látogatókat.

A fesztiváltól függően 300-375 négyzetméter alapterületű üzleteket egy hét alatt építi fel az áruházlánc, a nyitvatartás során pedig 40-50 fő közötti személyzet biztosítja a vásárlók gyors és gördülékeny kiszolgálását. Pop-up boltjai kínálatát az ALDI az előző évek tapasztalatai alapján alakította át és továbbra is mintegy 300 féle termék lesz kapható: frissen sült pékáru, zöldség, gyümölcs, felvágottak, tejtermékek, snackek, csokoládék, müzlik, friss és pácolt hústermékek, jégkrémek várják a vásárlókat. Az áruházlánc az étel-intoleranciával érintettekre is gondolt, hiszen laktóz- és gluténmentes termékek is megtalálhatók lesznek az üzletekben. Az élelmiszereken kívül papíráru, kozmetikai termékek, napolaj, kempingfelszerelés és nyári ruházat lesz még a szortimentben.

Az üzletek árképzése a korábbi években megszokott lesz, tehát az italok kivételével – amelyeknek árait a szervezők határozzák meg – minden termék a szokásos bolti áron lesz kapható.

Az ALDI 2019-es fesztivál-kitelepüléseinek nyitvatartása:

Gyereksziget Mini-ALDI és Smoothie bár: 2019.06.01 – 23. hétvégenként 10 és 18 óra között

VOLT Fesztivál ALDI MARKET és GRILL ZÓNA: 2019.06.26 – 30. 7 és 02 óra között (első nap 12 és 02 között)

Balaton Sound ALDI GRILL ZÓNA és CHILL ZÓNA: 2019.07.03 – 07. 12 és 24 óra között

Sziget Fesztivál ALDI MARKET és GRILL ZÓNA: 2019.08.06 – 14. 7 és 02 óra között (első nap 12 és 22 között)

SZIN Fesztivál ALD MARKET és GRILL ZÓNA: 2019.08.28 – 09.01. 7 és 02 óra között (első nap 07 és 02 között)