Újabb európai országok kötelezték el magukat a GMO-mentes szója termesztése mellett

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 01. 19. 11:20

Tovább bővült a géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes szója termesztése mellett kiálló európai országok köre, pénteken négy újabb ország mezőgazdasági minisztere írta alá az Európai Szója Nyilatkozatot, amelyet magyar-német-osztrák összefogással indítottak útnak – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Héten (Internationale Grüne Woche – IGW).

A miniszter a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vásárának első napján a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy Koszovó, Macedónia, Moldova és Montenegró csatlakozásával már 23 állam, az európai országok többsége elkötelezte magát a GMO-mentes szója termesztése mellett.
A kezdeményezés célja az import GMO-szója kiváltása Európában saját, GMO-mentes szója termesztésével, ami az európai uniós (EU-s) agrárpolitikai támogatások lehívásában is fontos, mert az EU jelentős forrásokat összpontosít erre a célra – mutatott rá Fazekas Sándor.
Az Európai Szója Nyilatkozatot elfogadó országok körének bővülése „Magyarország számára újabb lehetőség” – tette hozzá a miniszter, kiemelve, hogy Kínában is jelentős az érdeklődés a kezdeményezés iránt, és júliusban Magyarországon rendezik meg a Kína-Európa szója konferenciát.
Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ megbízott főigazgatója hozzátette: a GMO-mentesség nemzeti érdek azért is, mert az ilyen termékeket jelentős felárral lehet eladni. Így például a GMO-mentes szója 30 százalékkal magasabb áron értékesíthető a világpiacon, mint a GMO-szója – mondta a szakember.
Magyarország 2015-ben hirdette meg a Szövetség a GMO-mentes Európáért elnevezésű kezdeményezést. Ennek az összefogásnak az eredménye az Európai Szója Nyilatkozat, amelyet 2017 júliusában írt alá 14 EU-tagállam.
Az összefogás azt a gondot hivatott kezelni, hogy Európa mezőgazdasága, elsősorban az állattenyésztés nagymértékben függ a Dél-Amerikából behozott GMO-szójától. A nyilatkozatot aláíró országok támogatásukról biztosítják a szója és más pillangós növények termesztésének ösztönzését élelmiszeripari és takarmányozási célra. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink