Új néven folytatja működését a Pannontej Zrt.

Dátum: 2018. 09. 12. 11:19

Mai bejelentése alapján, a Pannontej Zrt. Savencia Fromage & Dairy Magyarország Zrt. néven folytatja működését. A névváltozás egy hosszabb folyamat lezárása, amelynek első lépése a francia családi tulajdonban lévő anyavállalat 2015-ös névváltása volt. A hazai vállalat működése semmilyen formában nem változik.

A Savencia Fromage & Dairy Magyarország Zrt. név hivatalosan 2018. 10. 01-én kerül bejegyzésre, a névváltozás ekkortól él és a vállalat a cégjegyzékben is így szerepel majd.

A magyar vállalat, a változtatással azt is hangsúlyozni kívánja, hogy szerves részét képezi a 120 országban, közel 20 000 alkalmazottat foglalkoztató Savencia csoportnak. Az új név egyet jelent az ízzel, magas minőséggel és szaktudással, valamint az innovációval. Ezek a kulcsfontosságú tényezők adják a vállalat legfőbb értékeit, egyben garanciát jelentenek a sikeres jövőre.

A cég vezetői az egységes nemzetközi elnevezés bevezetése mellett kihangsúlyozták, hogy továbbra is kiemelten fontosnak tartják a helyi hagyományokra és fogyasztói szokásokra épülő sajtgyártást. Éppen ezért, a vállalat termékportfólióján a jövőben nem kívánnak változtatni, valamint a cég általános működése (kapcsolattartás, vezetőség, termelés és ellátási lánc) is változatlan marad.