Új festés és új szponzor a Williamsnél

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 02. 12. 10:59

Az utolsó kirakós is a helyére került, ami a Forma-1-es autó-, illetve festésbemutatókat illeti, a csapatok közül utolsóként ugyanis a Williams-istálló is bejelentette szezon előtti prezentációját – olvasható a gphirek.hu-n. A Racing Pointtal és a Haasszal együtt a grove-i istálló is csupán idei színeiről rántja le a leplet, az új autóját várhatóan csak a február 18-ai barcelonai teszten mutatja meg először. Robert Kubica szerződtetésével a PKN Orlen lengyel olajtársaság logói több helyen is megjelennek majd az autón. Hogy a vállalat a Williams névadó szponzora is lesz-e, hétfőn derül ki.

A szezon utolsó versenyhétvégéjén, valamint az azt követő teszten még az autón voltak a Martini dizájnját idéző csíkok, az idén azonban valószínűleg eltűnnek.

A grove-i istálló utóbbi éveit nagyban meghatározták a pénzügyi nehézségek, amelyek 2018 végére csak fokozódtak, távozott ugyanis a 2014 óta a csapatot névadó szponzorként támogató Martini, valamint a jelentős anyagi hozzájárulást hozó Lance Stroll és Szergej Szirotkin is. Éppen ezért létfontosságú volt, hogy lehetőleg az új pilóták is tehetős szponzorokkal rendelkezzenek. Robert Kubica amellett, hogy tapasztalatával nagyban hozzájárul a csapat újjáélesztéséhez, ezen a téren sem vall szégyent, hiszen a PKN Orlen olajtársaság támogatását élvezi.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a PKN Orlen logói a Williams FW42 hátsó szárnyán, orrán, oldaldobozain és visszapillantó tükrein is jelen lesznek, arról azonban nem esett szó, hogy a lengyel vállalat névadó szponzori státuszt élvezhet.

A csapat mindenesetre előrebocsátotta, hogy névadó szponzorát is leleplezi hétfőn,
amelynek egy képviselője is jelen lesz a gyárban esedékes bemutatón Claire Williams csapatfőnök és a pilóták mellett, ugyanakkor az FIA hivatalos nevezési listáján a gárda Williams Racingként szerepel.

A bemutatót promózó videón egy villanás erejéig az idei autó is feltűnik
Korábban a végül a Haasszal szerződő Rich Energyt is szóba hozták az együttessel, az Autosport szerint ebben az esetben Williams Rich Energy Racing lett volna a csapat neve.

Új festés bemutatója ide vagy oda, azért senki ne lepődjön meg, ha a csapat rendereken már az idei autóját is felfedi, és a Haashoz hasonlóan nem csak a festést fogja leleplezni.

Új szezonhoz új ruha jár
A 2019-es idénytől a Williams teljes stábja az amerikai baseball-legendáról elnevezett James Harvest Sportswear ruháit fogja hordani – jelentette be a grove-i istálló egy közleményben, amely szerint az 1988-ban alapított amerikai cég minden egyes versenyre utazó csapattag öltözékét biztosítja az idén.
„Örömmel üdvözöljük a James Harvest Sportsweart a Williamsnél. Az év során a versenycsapat nagy igénybevételnek teszi ki a ruházatát, miközben világszerte utazik a versenyekre. Számunkra fontos, hogy olyan partnerünk legyen, ami stílust és minőséget képvisel, a James Harvest Sportswear pedig egyértelműen eleget tesz ezeknek a követelményeknek” – mondta Claire Williams csapatfőnök. (gphirek.hu)

Kapcsolódó cikkeink