Tokaji Ősz: borkóstolók, borvacsorák, borséták a fesztiválon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 07. 13. 11:05

Borkóstolók, borvacsorák és borséták várják a 14. Tokaji Ősz közönségét szeptember 15. és 17. között a Tokaj-hegyaljai borvidék több településén.

tokaj

A Tokaji Ősz legfontosabb célkitűzése, hogy a borkedvelőket közelebb hozza a termelőkhöz és a termőhelyekhez – mondta el a Tokaji Ősz csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Hantos Bence főszervező.
Szilágyi-Tréba Eszter társszervező hozzátette, az eseménysorozat a mádi Gusteau Kulináris élményműhelyben indul a Tokaji Ősz gálavacsorával. A program szakmai vezetője, Mészáros László által kiválasztott bortételekhez Horváth Gábor séf készít ötfogásos menüt.
Másnap délelőtt a borvidék hét pontjára – Tokaj, Tarcal-Bodrogkeresztúr, Tolcsva, Olaszliszka, Mád, Abaújszántó-Tállya és Mezőzombor – indulnak „településtematikus” borutazások, amelyek során az érdeklődők személyesen is találkozhatnak a borászokkal.
Mészáros László elmondása szerint ekkor rendezik meg az általa vezetett Disznókő Szőlőbirtokon a Fókuszban az aszú elnevezésű vertikális kóstolót, amelyen a Pajzos, az Oremus, a Hétszőlő és természetesen a Disznókő aszúi lesznek végigkóstolhatók az 1993 és 2011 közötti legjobb évjáratokból.
Laurent Comas, a Pajzos Zrt. vezetője hozzátette, az aszúkóstoló a hozzáértők számára is nagy élményt nyújt majd. A sorban négy olyan pincészet különleges tételei kaptak helyet, amelyek éppen 25 éve alakultak, és azóta is rengeteg energiát fektettek abba, hogy a legjobbat hozzák ki tokaji termőhelyeikből – jegyezte meg.
Ezt követően a tokaji Rákóczi pincében kerül sor a Tokaji Borlovagrend avatási ceremóniájára, majd a város színházában Tokaj-Hegyalja ötven „top borászatának” részvételével tartják meg a Tokaji Ősz Nagykóstolót, amelynek látogatói átfogó képet kaphatnak Tokajról – fűzte hozzá Hantos Bence.
A sétáló kóstolóhoz két tematikus kóstoló is csatlakozik: Christian Seely, a tokaji, bordeaux-i, portói és burgundi birtokokkal is rendelkező AXA Millésime vezérigazgatója mutatja be a borászati csoport portfólióját, majd az esti Champagne Time kóstolón a világ leghíresebb pezsgőházainak tételeivel lehet megismerkedni.
A Tokaji Őszt közös szüret, dűlőtúra és szüreti piknik zárja a Disznókő Szőlőbirtokon. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink