Egyre több munkahelyet köszönhetünk a Távol-Keletnek

Szerző: Trademagazin Dátum: 2018. 01. 11. 10:03

Ezrével teremthet munkahelyeket, érdemi befektetéseket hozhat és növelheti az államkassza bevételét, ha sikerül elérni, hogy minél több távol-keleti kereskedő Magyarországon vámoltassa el a Európai Unióba szánt áruját – mondta a Magyar Időknek a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke.

A lap hétfői számában megjelent interjúban Bók Mihály úgy vélekedett, egy forintnyi vámbevétel negyven-, de akár ötven forintnyi további adóbevételt is hozhat az államkasszának.

Rámutatott: a vámbevételek legnagyobb része az Európai Uniót illeti, az ügyintézésben részt vevő tagállamok az összeg húsz százalékát tarthatják maguknál. Hangsúlyozta, hogy nem csak pénzügyi előnyök jöhetnek szóba. Kellő számú ügyintézőre van szükség, a szállítmányozás és a logisztika területén is elkelnek a szakemberek, de fontos szempont az őrzés-védelem és a pénzügyek megfelelő vitele is.

Az elmúlt években sokat változott a magyar vámügyintézés, gyorsabb lett és rugalmasabb, miközben megannyi elektronikus megoldást, újítást illesztettek be a hazai szolgáltatásba – mondta a szakember, hozzátéve: a fejlesztések miatt sokan nevezik világszínvonalúnak a magyar vámkezelést. (MTI, origo)

Kapcsolódó cikkeink