Tizenkét százalékkal nőtt a Rossmann Magyarország Kft. forgalma tavaly

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 28. 11:30

A Rossmann Magyarország Kft.-nek 2016-ban 68 milliárd forint bruttó forgalma volt, 11,73 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a magyarországi hálózat nagyjából 2,6 százalékát adja a teljes Rossmann cégcsoport árbevételének – közölte a Rossmann Magyarország Kft. kedden az MTI-vel.

Rossmann_CorvinSetany1_s

A közlemény szerint a vállalat 2016-ban 20 százalékkal, közel 2 milliárd forinttal költött többet beruházásokra, mint egy évvel korábban.
A drogérialánc idén Lajosmizsén, Budapesten a Háros utcában nyitott üzleteket, valamint a szegedi és kiskunhalasi üzletét bővítette. Magyarországon első üzletét 1993 decemberében nyitotta Debrecenben, a bolthálózat legújabb, 200-dik üzletét pedig márciusban adta át a Csepel Plázában.
Tavaly több mint 10 százalékkal növelte munkavállalói számát, 2016 végén pedig összesen 1430 embert foglalkoztatott bolthálózatában és üllői központjában.
A kft. a Rossmann cégcsoport része, a vállalat első üzlete 1972-ben nyílt a németországi Hannoverben. A cég 2016-ban 8,4 milliárd euró bevételre tett szert, ami 6,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Az összesen 3627 üzlettel rendelkező drogérialánc hat országban – Németország, Lengyelország, Magyarország, Csehország, Albánia és Törökország – van jelen, több mint 50 ezer embert foglalkoztat, és jövőre mintegy 250 új drogéria nyitását tervezi.
A drogérialánc 16 ezer terméke közül 2200 sajátmárkájú, az üzleteknek pedig naponta megközelítőleg 1,7 millióan vásárlója van. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink