Magazin: Szomjoltás több ízben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 04. 12. 07:49

Az egészségtudatosság jegyében a fogyasztók egyre inkább ügyelnek a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre. Ez és a forró nyár kiugró évet jelentett tavaly az ásványvízpiacnak. A kis kiszerelések erősödése jelzi az impulzivitás térnyerését, az ízesített vizek pedig tovább szélesítik a célcsoportot. Azzal együtt, hogy az értékesítési csatornák közül a diszkont a legerősebb, összességében a gyártói márkák sikeres innovációikkal és hatékony kommunikációjukkal nyerésre állnak a kereskedelmi márkákkal szemben.

Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség adatai szerint hazánkban évről évre nő az egy főre jutó ásványvízfogyasztás, amely 2017-ben az elmúlt évek viszonylatában kimagasló volt; elérte a 125 liter/fő értéket. Amellett, hogy egyre inkább jellemző a tudatos és egészséges életmódra való törekvés, az ásványvízfogyasztást a meleg nyári hónapok is erősen befolyásolják. 2017-ben a különösen meleg nyárnak köszönhetően ez több mint 12 százalékos értékbeni és 8 százalékos volumennövekedést jelentett a természetes ásványvíz értékesítésében 2016 ugyanezen időszakához képest.

van der Wildt Nikolett
marketingvezető
Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz

– Az ásványvízpiacot továbbra is a természetes ásványvizek piaca dominálja. Évről évre megfigyelhető, hogy értékben dinamikusabban fejlődik ez a szegmens, ami a magasabb árfekvésű termékek térnyerését jelzi. Az ízesített ásványvizek piacán is folyamatos növekedés tapasztalható. 2017-ben fordulatot jelentett, hogy a márkázott termékek növekedése jóval felülmúlta a saját márkás termékekét – tolmácsolja a Nielsen által mért adatokat van der Wildt Nikolett, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. marketingvezetője (Forrás: Nielsen, teljes Magyarország, érték- és volumeneladások az ásványvizek piacán a 2016. január–december és 2017. január–december közötti, valamint 2016. június–augusztus és 2017. június–augusztus közötti időszakra vonatkozó kumulált adatok).

Értékesebb lett a kategória

Ivády Gábor
kereskedelmi kiválóság vezető
Coca-Cola HBC Magyarország

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft.-nél úgy látják, az ásványvíz piacán a tavalyi évben egyértelműen nagyobb ütemben nőtt az árbevétel, mint az eladott literek száma, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók a drágább termékek felé mozdultak el.

– Teljesen új szereplőről nem számolhatunk be a 2017-es év kapcsán, de akadtak olyan versenyzők, akik láthatóan elkezdtek – különösen az ízesített víz piacán – fejlődni – mondja Ivády Gábor, a vállalat kereskedelmi kiválóság vezetője.

Horváth Adrienn
marketingigazgató
Márka Üdítőgyártó

A MÁRKA szakemberei szintén a kategória sikerességéről számolnak be, amelyet személyes tapasztalataik is igazolnak.

– 2014-ben bővítettük a portfóliónkat a csendes, oxigénnel dúsított ízesített vizekkel. Az elmúlt három évben lassan, de biztosan növekedtek az eladásaink, őszintén szólva, különösebb stratégiai fókusz nélkül. Úgy gondoljuk, hogy az egyre pozitívabb bizalmi index, a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztásra való törekvés, valamint az egyre trendibb ready-to-go elvárás a fogyasztók részéről pozitívan befolyásolja az eredményeket – emeli ki Horváth Adrienn, a Márka Üdítőgyártó Kft. marketingigazgatója.

Nemes József
tulajdonos
Vacer Trade

Egyértelmű növekedésről ad számot Nemes József is, aki elárulja, hogy a Sun Aqua fokozódó disztribúciójával talán a kategória növekményéhez képest is nagyobb mértékben tudtak forgalomemelkedést realizálni.

– Tegyük hozzá, hogy nem elhanyagolható külső tényező volt a tavalyi 3-4 héten keresztül tartó 35-38 fokos időjárás. Ez a normál szezonhoz képest is nagy kihívás elé állított bennünket. Ennek ellenére 48 órán belül is 98%-os kiszolgálást biztosítottunk partnereink részére – hangsúlyozza a márkát forgalmazó Vacer Trade Kft. tulajdonosa.

Várkonyi Vilmos
group brand manager
Maspex Olympos

– A Maspex Olympos Kft. közkedvelt Apenta márkája idén februárban új termékcsaláddal jelent meg az ásványvízpiacon. Az ízesített vizek között népszerű Kubu Waterrr pedig bemutatta a szénsavmentes Kubu Waterrr forrásvizet – tudjuk meg Várkonyi Vilmos group brand managertől.

 

Csendes természetesség

A Fonte Viva Kft.-nél úgy tapasztalják, hogy az utóbbi időben a minőségi termékek kerültek előtérbe.

Csákabonyi Nárcisz
ügyvezető
Fonte Viva

– Az a tény, hogy a heti bevásárlások nőnek, míg a havi bevásárlások kis mértékben csökkennek, az olyan termékekre, mint az ásványvíz, nem jelent feltétlenül jót, hiszen egy hatos zsugor inkább az autós, nagybevásárlások alkalmával kerül a kosarakba – mondja Csákabonyi Nárcisz.

A vállalat ügyvezetője azon a véleményen van, hogy az egészséges életmódra való törekvés trendje továbbra is erősen motiválja a szénsavmentes ásványvíz iránti keresletet, és főként a természetesen jó ízű ásványvíz számíthat növekedésre a szénsavmentes piacon.

– Az ásványvíztípusokat tekintve a mentes vizek szegmense fejlődik a legerőteljesebben, ez adja a teljes forgalom több mint 50 százalékát. A mentes és savas ásványvizek közel egyharmada a hipermarketekben kerül értékesítésre, emellett növekszik a szupermarketek részesedése (20%), míg a diszkontok súlya csökkenést mutat – fűzi hozzá Csákabonyi Nárcisz.

Kozák Krisztina
marketingvezető
Magyarvíz

A Nielsen adataira hivatkozva Kozák Krisztina kiemeli, hogy 2017-ben az értékesítés literben 3,4%-ot emelkedett 2016-hoz képest, míg a palackszám ugyanebben az időszakban 4,1%-kal nőtt, ami a kisebb kiszerelések felé történő elmozdulást jelzi. Mindemellett megfigyelhető, hogy a gyártói márkák erősödtek a saját márkával szemben, piacrészük mennyiségben 43:57% a márkák javára.

– Az időjárási tényezők mellett az is komoly kihívást jelent az egész piac számára, ha előre kiszámíthatatlan módon kiesik egy szereplő, vagy rövidebb ideig nem tud szállítani valamely cég. 2017-ben ez az eset állt elő – emlékeztet a Magyarvíz Kft. marketingvezetője.

Balogh Zsóka szerint Magyarországon az ásványvíz az elmúlt években az egyik legdinamikusabban növekvő, legtöbbet vásárolt élelmiszer volt a lakosság körében, az In-Food 2000 Kft. által forgalmazott Vöslauer márka is évek óta tartó stabil növekedési trendet mutat.

– A fogyasztók számára egyre fontosabb a víz minősége, összetétele, választásuk során ez a szempont sok esetben megelőzi a termék árát – jelzi a marketingvezető.

2017 az ízesített vizek éve volt

A piac szereplői egyetértenek abban, hogy a vásárlók fogékonyak az újdonságokra, amelyek kulcsfontosságúak a szegmens fejlődésében. A piacon folyamatosan jelennek meg a különlegesebb ízvilágot, valamint ízmixeket tartalmazó termékek, de a hazai fogyasztók körében továbbra is a citrusos és a bogyós gyümölcs alapú ízesítések a legkedveltebbek.

– Az ízesített piac (túlszárnyalva a természetes piac növekedését) továbbra is dinamikusan fejlődik, 2017-ben ez a szegmens már a forgalom közel egyötödét adta – tudjuk meg van der Wildt Nikolettől.

– Az ízesített kategória növekedésére még évekig lehet alapozni. Ízek közül a citrom, bodza, málna viszi a forgalom nagy részét az erdeivel együtt, amit a román piacunkra készítettünk, de nagyon jó fogadtatása van itthon is. Az idei szezonra egy új mix-ízzel készülünk – árulja el Nemes József.

Horváth Adrienn szerint a kifejezetten nyári, citrusos sikerízek mellett olyan további gyümölcsök, illetve azok kombinációi is teret nyernek, melyek az üdítőitalpiacon már jól működnek, és onnan adaptálódnak, mint például az ő esetükben az eper-guava vagy a meggy-gránátalma együttese.

– Az ízesített vizek megfelelő alternatívát jelentenek a cukrozott üdítőitalok helyettesítésére és az ásványvízfogyasztás monotonságának oldására. Én mégis azt vallom, hogy nincs jobb szomjoltó egy nagy pohár ásványvíznél – hangsúlyozza Csákabonyi Nárcisz.

Ivády Gábor arról számol be, hogy az ízesített vizek hatalmas fejlődésen mentek keresztül 2017-ben, 9,5%-kal több árbevételt hoztak a kiskereskedelemben, mint az ezt megelőző évben. A hagyományos ízek mellett a bodza is népszerű lett, a vásárlók körében pedig egyre fontosabb szempont a termékek kalóriatartalma.

– Számos új íz kerül bevezetésre évről évre, azonban nagyobb részük nem marad tartósan a polcokon – fűzi hozzá Kozák Krisztina.

Balogh Zsóka
marketingvezető
In-Food 2000

Az In-Food 2000 Kft. idén görögdinnye ízű termékkel lepi meg a fogyasztóit, amely a magyar ízléshez kimondottan közel áll.

– Mivel egyre nyilvánvalóbb trend a csökkentett vagy nullkalóriás termékek kínálata, bevezetünk a piacra három új ízesített, kalóriamentes ásványvizet is, melyek sem cukrot, sem édesítőszert nem tartalmaznak. Ezeket a népszerű citrom, grapefruit és vörös áfonya ízben kínáljuk – tájékoztat Balogh Zsóka.

 

 

Különleges ízek, praktikusabb csomagolás

A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. 2018-ban is a piaci trendeknek és az ásványvízfogyasztási szokásoknak megfelelően folytatja a termékfejlesztést. A Theodora ismét új ízzel, a hazai piacon egyedülálló eper-menta ízesítéssel jelentkezik. A termék már elkészült, márciustól megtalálható a boltok polcain. Emellett a Szentkirályi ásványvíz idén a külsőt tekintve újul meg.

– A HoReCa-szegmensben új, exkluzív üveges terméket dobunk a piacra, továbbá az év során a PET-palackos termékek is új, szebb és erősebb, illetve logisztikai szempontból optimálisabb formát öltenek majd. Természetesen készülünk további innovációkkal 2018-ban, de ezekről csak később számolhatunk be – jelzi van der Wildt Nikolett.

Fejlesztéseik másik része a márkakommunikációhoz kapcsolódik. A Szentkirályi egy olyan vízfogyasztást követő applikációt fejlesztett, amely a tudatosabb folyadékpótlásra ösztönzi az embereket, ezzel is hozzájárulva az egészségesebb életmódhoz.

– 2016-ban egységes portfólióépítésbe kezdtünk. A Szentkirályi egy igazi love brand, egy magyar sikersztori. Az egészséges életmód nagyköveteként idén is fontos szerepet kap a sport a márka életében, mindemellett a vásárlóknak is szeretnénk a kedvében járni egyedi nyereményjátékokkal, tailor-made aktivitásokkal. A tavalyi 110 éves évfordulót követően, a Balaton-felvidék kincse, a Theodora idén még inkább a szülőföldjéhez, a Balatonhoz kötődik majd. A nyári promócióban újdonságként 2018-ban az ízesített vizek is szerepet kapnak – árulja el a marketingvezető.

Új prémium márka a HoReCa-szektorban

A Coca-Cola HBC Magyarország több innovációval is tervez a 2018-as évben. Az ízesítés nélküli ásványvizek között egy teljesen új kategóriába lépnek be egy olyan termékkel, amely több országban már nagy sikert aratott. Emellett terveznek HoReCa-innovációval is, márciusban egy közkedvelt prémium márkát mutatnak be fogyasztóiknak. Az ízesített vizek piacát sem hagyják magára, azonban itt a megszokott ízcsere helyett valami egészen mással készülnek.

– A NaturAqua egyik fő tulajdonsága, hogy tiszta, semleges ízzel rendelkezik, ezért remekül párosítható borokhoz. Több éve tapasztaljuk, hogy a különleges és minőségi borokat felvonultató rendezvényekre előszeretettel hívnak minket, és mi is szívesen veszünk bennük részt. Ez az a platform, ahol talán a legtöbb fogyasztó találkozhat velünk – mondja Ivády Gábor.

Emellett az idei évben is folytatják a koraszülötteket támogató kampányukat, melyet 2016-ban kezdtek el.

– Amit idén még inkább erősíteni szeretnénk, az a NaturAqua termék magyarországi gyártásának kommunikációja, hiszen a vizet Zalaszentgróton palackozzuk, és onnan juttatjuk el az ország minden pontjára – fűzi hozzá a kereskedelmi kiválóság vezető.

Megújulás friss lendülettel

A Márka Üdítőgyártó Kft. az ízesítettvíz-trióját mostantól az új, felsőlajosi üzemében palackozza.

– A kedvelt ízeket emeltük át első körben, a receptúrákat ebben az esetben is annyiban módosítottuk, hogy még inkább megfeleljenek a tudatos életmódot folytató fogyasztóink számára. Hosszas kutatómunkának és fejlesztésnek köszönhetően sikerült úgy és olyan steviaval is részben édesíteni ezeket a termékeket, melyek mindemellett, illetve ennek ellenére nem tartalmazzák a nagy általánosságban tapasztalt és „hírhedt” kesernyés utóízt – fejti ki Horváth Adrienn.

A saját gyártás, a többi Márka termékhez hasonlóan, ebben az esetben is csomagolásváltást jelent. Mind a palackformával, mind a címkék és kupakok színvilágával teljesen új lendületet kaptak a termékek, melyek palettáját további ízekkel és funkciókkal is bővíteni kívánják a közeljövőben.

– A megújulás mellett a kategóriára jellemző lendületességet kívánjuk az új, bevezetésre kerülő „Dinamica” albranddel erősíteni – teszi hozzá a marketingigazgató.

Fókuszban az innovatív marketingeszközök

A Fonte Viva Kft.-nél az idei évben két brand termékük, a Fonte Verde és a Babaqua márkaismertségének növelését tűzték ki célul. Ennek érdekében nem a termékinnovációt tartják elsődlegesen fontosnak, hanem az innovatív marketingeszközök és ötletek kidolgozását és alkalmazását.

– A marketingstratégiánk a divat világára, a trendiségre épül, ezt kommunikálja a márka következetesen minden médián. Folyamatos nyereményjátékok futnak a Facebook-oldalon egész évben, amelyeket online hirdetésekkel, illetve reklámspotokkal, magazinműsorokban való megjelenésekkel támogatunk – mondja Csákabonyi Nárcisz.

Új gyártósor, formabontó palackozás

A Magyarvíz Kft. a szezon kihívásaira válaszul 2018-ban új gyártósort állít üzembe.

– Cégünk innovációja a márkatermékek – Mizse, Primavera –1,5 literes szénsavmentes termékeinek formabontó, praktikus palackba csomagolása, melyet az új beruházás tesz lehetővé – emeli ki Kozák Krisztina.

A Mizse márka 2017-es kampánya a DMBP virtuális valóság kategóriájában ezüstérmet szerzett, ezért a jól bevált metódusukat, ami a csomagoláson történő kommunikáció, CLP-, BB-, Facebook-kommunikáció és promóció, megtartják idén is.

– A Mizse márka a család vize, az együtt töltött közös aktivitásokra, játékra, szórakozásra, kikapcsolódásra helyezzük a hangsúlyt. Ezért is választották ki a Mizse kabalaállatát, a polipot a fogyasztók, akivel 2018-ban is fognak találkozni – teszi hozzá a marketingvezető.

A Mizse mellé a Primavera marketingtámogatása idén erőteljesebben bekapcsolódik.

Új termék az ásványvízpiacon

A Maspex Olympos Kft. februártól a Kubu Waterrr márkájával az eddigi ízesített vizek mellett a természetes ásványvíz piacán kínál új terméket a 0,5 literes szénsavmentes Kubu Waterrr forrásvízzel. A víz UNESCO-védelem alatt álló területről származik, csekély ásványianyag-tartalmú, így ideális gyakori fogyasztásra is. A termék membránnal ellátott, cseppmentes sportkupakkal kerül a polcokra.

– A víz gyerekek számára is változatossá és izgalmassá tételére négy különböző címkét készítettünk, mindegyik egy-egy vízi állatot ábrázol – tájékoztat Várkonyi Vilmos.

A Kubu a gyerekeknek szóló TV- és az anyákat célzó folyamatos Facebook-kommunikáció mellett tavaly nyáron YouTube-videókat készített a Veled Kerek nyári tábor résztvevőivel.

A természetes ásványvízzel készülő Apenta szinte minden évben előrukkol valamivel. Idén igazi újdonsággal, 750 ml-es funkcionális italokkal jelent meg.

– Az Apenta+ Focus a B-vitaminok és a cink mellett ginkgo- és guaranakivonatot is tartalmaz. Az Apenta+ Antiox termék szelénnel, cinkkel, E- és C-vitaminokkal van kiegészítve. Az Apenta+ Fit pedig a B-vitaminokon és a C-vitaminon felül palackonként 750 mg L-karnitint is tartalmaz – ismerteti az újdonságokat Halász Gábor, brand manager.

Fókuszban a sikeres nők

A Sun Aqua termékeket forgalmazó Vacer Trade Kft. az idei innovációs lehetőséget a 0,5 literes ízesített vizek továbbfejlesztésében és a nem kedvelt összetevők (pl. tartósítószer) elhagyásában, kicserélésében látja.

Szponzorált illusztráció

– A tavalyi évben elindítottunk egy Sun Aqua Kia Racing Team autóverseny-csapatot, amelynek két fiatal hölgy tagja nemzetközi és hazai színtéren, férfi mezőnyben próbálja megmutatni tudását, és igyekszik sikereket elérni. Az idén is „a sikeres nők, a férfiak között is megállják a helyüket” üzenet köré alakítjuk a marketingkommunikációnkat – tudjuk meg Nemes Józseftől.

Több TV-csatorna és rádióműsor is beszámolt a csapat sikereiről, az idén is ilyen módon tűnnek fel, elsősorban a médiában (TV, rádió, print). Ezeket a megjelenéseket további TV-s, brandmegjelenésekkel tervezik kiegészíteni.

Csökken a Balance ízek cukortartalma

Az In-Food 2000 Kft.-nél az ízesített vizeket tekintve a Vöslauer Balance termékcsoportja idén nagymértékben megújul. A tavalyi csomagolásváltás után idén a címkére kerül sor.

– A Balance esetében még egy forradalmi változással készülünk. Idén tavasztól minden Balance íz cukortartalma, 30–50% százalékban csökken. Így 100 ml kalóriatartalma már 10 kcal alá esik, ami a termékeket még vonzóbbá teheti az egészségtudatos vásárlók körében – jelzi Balogh Zsóka.

A Vöslauer márka elkötelezte magát a magas minőség és a színvonal, megjelenési területet tekintve pedig a divat irányában, amit a vállalat teljes kommunikációjában, illetve nyereményjátékaik során is hangsúlyoz.

Budai Klára

Kapcsolódó cikkeink