Telt ház a Global Partyn

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 19. 10:30

A világ legnagyobb jótékonysági rendezvényének budapesti állomásán telt ház volt. A Symbol Budapesthez befolyt összeget a Madarász utcai gyermekkórház Gyermekkor Alapítványa kapja.

A válság ellenére szerencsére még itthon is akadnak segítő szándékú, de még fontosabb, hogy segíteni tudó, befolyásos emberek. A Global Party hazai közönsége is mind azzal a céllal vett részt a rendezvényen tegnap este, hogy felhívja a figyelmet a világ valamennyi pontján a társadalmi felelősségvállalásra, legyen szó éhező gyermekekről, klímaváltozásról vagy éppen katasztrófa sújtotta területről.

A 900 ezer forintba kerülő meghívó egy több százezer forintot érő ezüstkulcs volt, ami egyben belépőt jelentett a világ legexkluzívabb partyjára, 43 ország 80 helyszínén. A budapesti programsorozatban olyan hazai neves előadók szerepeltek, mint Havasi Balázs zongoraművész, Edvin Marton hegedűművész vagy Kapócs Zsóka színésznő. A nívós rendezvény résztvevői látványos előadást láthattak egy, a színpadon felállított műjégpályán, valamint a levegőben, a fejek fölött táncoló tissue akrobatáktól.

A magyar üzleti és kulturális elit színe java tiszteletét tette a Global Partyn, felmutatva az egyedülálló kulcsot. Számos üzletember, cégvezető és döntéshozó volt jelen, akiket mind egy cél vezérelt: mosolyt csalni több ezer gyermek arcára. Az, hogy ilyen sokan részt vettek ezen az estén továbbra is pozitív irányba mutat: az összetartás, a segítségnyújtás, az egymás iránti felelősség tértől, időtől és státusztól függetlenül létezik. Szeptember 15-e mostantól összeforrt a Global Party hírével, és azon személyek nevével, aki önzetlenül tudtak adakozni.

A Symbol Budapest az est bevételét a Madarász utcai gyermekkórház Gyermekkor Alapítványának ajánlotta fel. A támogatók az alapítványnak egy mobil defibrillátort, illetve egy nagyképernyős tévét és egy mozgásérzékelős játékkonzolt ajánlottak fel.

Néhány ismert név a megjelentek közül: Erdei Zsolt, Balázs Péter, Charlie, Udvaros Dorottya, Hernádi Judit, Hajas László, Szűcs Miklós, Nádas György, Nyertes Zsuzsa, Kárpáti Tamás, Rakonczai Imre, Radnai Péter, Zsédenyi Adrienn, Szekeres Nóra, Dzsudzsák Balázs, Berki Krisztián, Zimány Linda, Debreczeni Zita, Michelisz Norbert, Bródy János, Pauer Gyula, Heilig Gábor, Eszményi Viktória, Gerendai Károly, David Merlini, Dukai Regina, Kedves Ferenc, Stefano Favaro, Galambos Lajos, Freire Szilvia, Köböl Anita, Serdült Orsolya, Babinyecz Tímea.

Kapcsolódó cikkeink