Támogatás-levonással büntet a Nébih

Dátum: 2018. 02. 12. 11:06

Körülbelül 3 ezer gazdálkodó számíthat támogatás-levonásra amiatt, hogy a január 31-i határidőig nem nyújtottak be elektronikus gazdálkodási naplót (webGN) a nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) – írja az agrarszektor.hu. A határidő előtti egy-két napban a termelők dömpingszerűen töltötték fel a naplóikat a Nébih-hez.

Nagyot hajráztak nemrég a gazdálkodók, amikor feltöltötték elektronikus gazdálkodási naplóikat a Nébih internetes felületére. A határidő múlt hét szerdán, január 31-én járt le, de egy-két nappal korábban még több mint 10 ezren nem tettek eleget kötelezettségüknek.

A Nébih tájékoztatása szerint végül a körülbelül 25 ezer érintett termelőből 22 221-en nyújtottak be határidőre webGN-t, és ez 89 százalékos arányt jelent. Ebből azonban az is látszik, hogy nagyságrendileg 3 ezer gazdálkodó az elektronikus naplót január 31-ig nem adta be, így szankciókkal – támogatás-levonással – kell szembesülnie.

Az érintett támogatási konstrukcióknál a pályázati felhívások tartalmazzák, milyen büntetés jár, ha a termelők a webGN-n nem töltik fel. Ez általában az adott évre járó támogatás 15 százalékának levonását jelenti, de az agrár-környezetgazdálkodási és okögazdálkodási támogatásoknál – ahol úgynevezett tápanyag-gazdálkodási tervet is be kell adni – további 15 százalék, azaz összesen 30 százalék lehet. A tápanyag-gazdálkodási terv ugyanis része a webGN-es nyomtatványnak, így e tervet sem töltik fel azok, akik a webGN-t nem nyújtják be.

Mint ismert, a webGN idei beadási határidejét a Miniszterelnökség rövidítette le a korábbi két hónapról a január 1-31. közötti egyhónapos időszakra. A változtatásokat azzal indokolták, hogy a támogatásokat hamarabb ki lehessen fizetni. Egyes vélemények szerint azonban a gazdálkodók és az ügyeket intéző falugazdászok a rövidebb határőre nem tudtak teljes mértékben felkészülni, a Nébih viszont az agrárszektor.hu-t úgy tájékoztatta, hogy a szorosabb határidő érdemben nem befolyásolhatta a webGN-benyújtásokat. (agrarszektor.hu)