Szlovénia 12 tonna fertőzött lengyel húst vont be a piacról

Dátum: 2019. 02. 13. 11:01

A szlovén élelmiszerbiztonsági hatóság 12 tonna fertőzött lengyel származású marhahúst vont be a piacról, amely feldolgozott, kebab formában érkezett az országba – írta a helyi sajtó szerdán.

A Vecer című szlovén napilap közölte: a hatóságok a lengyel szervek ajánlására vonták be a piacról a szlovén Alebon vállalat által forgalmazott húskészítményt.
Ebből a szériából 41 gyorséttermi láncba került hús az országban – írta a lap, majd hozzátette, hogy Horvátországba és Magyarországra is került belőle.
A lap kiemeli, hogy bár lengyel részről nincs hivatalos jelentés, a szlovén vizsgálatok kimutatták, hogy a bevont húskészítményekben ketoprofént találtak, ami egy nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek közé tartozó propionsav-származék. A gyógyszer egyébként 24 óra alatt lebomlik az ezzel kezelt állatok szervezetében, ami annyit jelent, hogy azokat a marhákat, amelyeket levágtak, közvetlenül előtte gyógyszereztek be, ami tiltott – hangsúlyozta a lap. Hozzátette, hogy a mintákban szalmonella baktériumok is fellelhetők voltak.
A botrány nyomán, amely a lengyel importhús miatt több hete tart Szlovéniában, az országban is találtak illegális vágóhidat, ahol kiöregedett versenylovakat vágtak le.
A húsbehozatal szigorítását rendkívüli ülésen vitatta meg a szlovén parlament. A képviselők azt kérték a kormánytól, hogy hozzon olyan rendeletet, amely növelné a biztonságos hazai vágóhidakról kikerülő hazai húsok nagyobb arányát a piacon, valamint, hogy a húskészítményeken minden esetben fel kelljen tüntetni annak eredetét. A javaslat szerint az éttermeknek az étlapokon is jelezniük kellene, honnan származik a hús, amit kínálnak.
Tomislav Tolusic horvát mezőgazdasági miniszter szerdán Zágrábban azt mondta: Horvátország is vont be fertőzött lengyel húskészítményeket piacáról, de azok nem arról a vágóhídról származtak, amelyen illegálisan beteg állatokat vágtak le. Erről a vágóhídról az Európai Unió 11 tagállama importált marhahúst, az érintett országokban folyik a hús kivonása és megsemmisítése.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint Magyarországra is érkezett az illegálisan levágott marhákból, de a beérkezett tételeket hiánytalanul sikerült zárolni, azok nem jutottak el a magyar fogyasztókhoz. (MTI, Kriják Krisztina)