Szeptember végéig tart a mezőgazdaság országos munkavédelmi ellenőrzése

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 06. 11. 11:15

Szeptember végégig tart a mezőgazdasági tevékenységek országos célvizsgálata, mindezt az indokolja, hogy a baleseti veszélyforrások és az egészségkárosító kockázatok lehetősége miatt ez az egyik legveszélyesebb ágazat – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.

A mezőgazdaság területén 2017-ben több mint 650 munkabaleset történt, köztük 12 halálos kimenetelű volt. Jellemzően a halálos munkabalesetek negyede-ötöde ebben az ágazatban történik, ezek nagy részét traktorokkal és más gépekkel történő gázolás, ütközés okozza – tették hozzá.
A vizsgálat a mezőgazdasággal, erdőgazdálkodással, halászattal foglalkozó munkáltatókat érinti. Az ellenőrzéseknél a munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények megvalósulását nézik, többek között a munkahelyek kialakítását, az előírt ivóvíz, illetve védőfelszerelések biztosítását. Ezen felül nagy hangsúlyt helyeznek a veszélyes anyagok, zajjal illetve rezgéssel járó munkavégzés, hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatás ellenőrzésére is.
A közlemény szerint az országos vizsgálat kapcsolódik a 2017 nyarán a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított kétéves mezőgazdasági munkavédelmi kampányhoz, amelyhez az Agrárkamara külön programsorozattal is csatlakozott.
Minden baleset nem kerülhető el, de a szabályok betartásával és odafigyeléssel, munkaszervezéssel, megfelelő előkészítéssel sokat lehet tenni a balesetek kockázatának csökkentéséért – olvasható a NAK közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink