Számos élelmiszerben mutattak ki fipronilt Németországban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 07. 18. 10:02

Tojáslikőrtől száraztésztáig számos élelmiszerben mutattak ki fipronilt Németországban a növényvédőszer-hatóanyaggal szennyezett tojások ügyében végzett elemzések – írta kedden a Süddeutsche Zeitung című lap, amely szerint a hatóságok megpróbálták eltitkolni az eredményeket.

A fipronillal szennyezett belga és holland tojások ügyében a német hatóságok már augusztusban nagyszabású vizsgálatot indítottak annak megállapítására, hogy bekerült-e az élelmiszerláncba a nagyobb mennyiségben egészségre káros anyag. A tervek szerint október végéig nagyjából 800 mintát elemeznek.
A szövetségi mezőgazdasági minisztériumba eddig 473 minta vizsgálati eredménye futott be. Fipronilt 103 mintában találtak, 25-ben feltűnően nagy mennyiségben, ezek közül 5-ben a határértéket meghaladó koncentrációban. A szennyezett élelmiszerek köre változatos, van köztük tojáslikőr, száraztészta, tojáspor, tojássaláta és pékáru is.
A Süddeutsche Zeitung kiemelte, hogy a jogszabályok alapján a legkisebb mennyiség esetén is el lehet rendelni a fipronilt tartalmazó élelmiszerek visszahívását, de a német hatóságok csak a szennyezett tojások forgalmazását tiltották meg, és a tojást tartalmazó feldolgozott termékek ügyében „eddig különösen szelídek” voltak.
Például Észak-Rajna-Vesztfália tartományban több esetben az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségű fipronil jelenlétét mutatták ki, de a termékek visszahívását nem rendelték el, arra hivatkozva, hogy hiányzik a jogalap ehhez. A forgalmazó cégek ugyan diszkréten levehették a boltok polcairól a szennyezett élelmiszereket, de a már eladott termékek vásárlóit nem értesítették. Máshol az is előfordult, hogy nyomást gyakoroltak a vizsgálatokat végző laboratóriumokra, hogy a fipronil-botrány valós méretének elkendőzése érdekében ne végezzenek teljesen pontos méréseket.
A lap forrásai szerint mindennek az lehetett az oka, hogy röviddel a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás előtt nem akarták újabb rémisztő hírekkel sokkolni a közvéleményt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink