Szalmatüzelésű erőmű nem, de gyár épül a tokaji világörökségi területen

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 08. 21:06

Nem épül meg a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű hőerőmű, jelentette be az MR1-Kossuth Rádióban a település új polgármestere. Ám az új munkahelyek érdekében épül üzem a környéken, jelenleg egy üveggyapot-gyárral tárgyal az önkormányzat.

Koncz Ferenc, Szerencs újonnan megválasztott polgármestere az MR1-Kossuth rádió Ütköző című műsorában elmondta, hogy a beruházás kapcsán tartott népszavazáson a többség nem az erőmű megépülésére, hanem a munkahelyteremtésre mondott igent. A helyhatósági választásokkal együtt ugyanis Szerencsen népszavazást is tartottak arról, hogy a világörökség részeként nyilvántartott történelmi borvidéken egy ipari létesítmény épüljön. A többség az ipari fejlesztés mellett voksolt.
A sok vitát kiváltó erőműépítés készületeit még 2006-ban kezdte el a beruházó BHD Zrt. A cégnek már 2007-ben megvolt az építési engedélye, miközben a környék lakóinak egy része és a tokaji borászok ellenezték a beruházást, mert szerintük nemcsak a szalmatüzelésű erőmű működése okozna önmagában légszennyezést, hanem a környéken megnövekvő kamionforgalom is.
A szalmatüzelésű erőmű sorsa most eldőlt, ám az új polgármester, Koncz Ferenc is tudja, a kistérségben szükség van új munkahelyekre. Szerencsen körülbelül 1000-1500 munkahelyet szeretne létesíteni az elkövetkezendő tíz évben. Jelenleg egy üveggyapotot előállító céggel tárgyalnak.
A szalmatüzelésű erőművet korábban ellenző egyik borász testület, a Tokaj Reneszánsz, tokaji nagyborok egyesületének elnöke, Molnár Péter azt mondja: készek a tárgyalásra – írja a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink