Superbrands-díjat kapott a SPAR

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 10. 11:17

Kilencedik alkalommal nyerte el az egyik legfontosabb nemzetközi márkaértékelési díjat, a Superbrands címet a SPAR Magyarország. A szakértő zsűri mellett a fogyasztók véleményére is kíváncsiak voltak a szervezők a kiválasztás folyamán.

„A Superbrands-díj elnyerése fontos visszajelzés számunkra, hisz azt igazolja, hogy a SPAR Magyarország a fogyasztók érdekeit és a vásárlói élményeket szem előtt tartó, következetes márkaépítési stratégiája eredményes. Az elmúlt években számos olyan beruházást hajtottunk végre, amelyek révén modern üzletekbe térhetnek be a vásárlók nap mint nap. Idén több mint 23 milliárd forintot fordítunk a hálózatunk fejlesztésére. Az elnyert díjak és nemzetközi tanúsítványaink igazolják, hogy a SPAR, mint márka legfontosabb értéke az innováció és a minőség, s ez egybecseng vásárlóink elvárásaival. Ezt a filozófiát jelenítjük meg idei kommunikációnkban is”, hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A nagy-britanniai Brand Council által létrehozott Superbrands program ma már világszerte 90 országban működik, Magyarországon először 2004-ben díjazták azokat a márkákat, amelyek követendő példát jelentenek területükön. A Superbrands nagy hangsúlyt fektet a fogyasztók véleményére, így a márkák szakmai és pénzügyi előszűrése után, a bizottság értékelése 2017-ban is kiegészült a GfK Hungaria Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertségi és kedveltségi kutatással. A díj olyan pozitív visszajelzés a márkáról, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat.

Kapcsolódó cikkeink