Sörkülönlegességek és koncertek együtt! A közönség imádta a DreherFesztet

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 04. 11:18

Az eső sem tudta elmosni a szombaton megrendezett DreherFesztet, hiszen az esemény iránti érdeklődés a rossz idő ellenére is jelentősen növekedett. A látogatók kedvence a Csokis Dreher Bak és a Mozaik Komlós Tanksör volt. A Punnany Massif énekesét, Felcser Mátét születésnapja alkalmából közös énekléssel köszöntette a közönség.

„Idén 15 ezer négyzetméteren, sörspecialitásokkal, romkocsmákkal, két színpadon a legjobb fesztiválbandákkal és feltörekvő zenekarok versenyével, dj-partikkal, Főzőház túrával és civil programokkal vártuk a látogatókat, akik ismét nagy örömmel fedezték fel az új élményeket. Még a kevésbé kedvező időjárás ellenére is csak pozitív kommenteket kaptunk a résztvevőktől, az egy napra eső látogatottság pedig az elmúlt két évhez képest 20 százalékkal növekedett: több mint hatezren voltak kíváncsiak a sörgyárfesztiválra” – foglalta összes az immár negyedik alkalommal megrendezett esemény részleteit Szederkényi Zita, a DreherFeszt kommunikációs vezetője.
Ebben az évben hatféle, a kereskedelmi forgalomban nem kapható sörkülönlegességet próbálhattak ki a fesztiválon a vendégek. A legnagyobb sikert a nemrég dobozos változatban bevezetett Dreher Mozaik Komlós pasztőrözetlen tanksör változata és a Csokis Dreher Bak aratta. Az utóbbiban a barna sör kiegyensúlyozott édes-kesernyés karamellás ízét az édes gyümölcsök és a csokoládé aromája koronázta meg.
A nagyszínpad fellépői, a Cloud 9+, az Intim Torna Illegál és a Punnany Massif még a késő délutántól szemerkélni kezdő eső ellenére is hatalmas tömeg előtt koncerteztek. Az utóbbi frontemberét, Felcser Mátét a közönség ráadásul születésnapja alkalmából felemelt korsókkal és óriási közös énekléssel köszöntötte.
A kisszínpadon a KERET Bloggal közösen szervezett DreherFeszt Felfedező zenei tehetségkutató hat legjobb versenyzője közül az élő megmérettetésen végül a Kloggs nyert. A banda kitörő örömmel fogadta a 100 ezer forint értékű díjat, amelyet egy új számukhoz készülő klip forgatására szeretnének fordítani.
A feszten kialakított civil faluban az Ésszel iszom program keretében egy ittas ember „szemüvegén” át tapasztalhatták meg a túlzott alkoholfogyasztás hatásait, míg a Returpack sártánál vízipisztollyal lőhettek az érdeklődők az újra felhasználandó sörösdobozokra. A SUHANJ! Alapítvány kitelepülésén pedig kranking edzéseken és kerekesszékes akadálypályán próbálhatták ki a bátor vállalkozók a mozgássérültek világát.

Kapcsolódó cikkeink