Robotizált tehénistállót adtak át Kocson

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 10. 19. 11:10

Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át csütörtökön Kocson; az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.

László Kálmán vezérigazgató az MTI-nek elmondta, az 540 tejelő szarvasmarha ellátásához egy műszakban két ember munkájára van szükség. Ez Magyarország első olyan tehénistállója, ahol nyolc robot végzi az állatok fejését. A fejlesztést az Aranykocsi Zrt. önerőből végezte el, a források felét az MKB kedvezményes kamatozású hitele biztosította.
Nagy István agrárminiszter köszöntőjében kiemelte, a magyar mezőgazdaság megújulásának keretében az elmúlt években sikerült stabilizálni az állattenyésztést, így a szarvasmarha ágazat helyzetét is. Az ágazat kibocsátása tavaly folyó áron 135 százalékkal, változatlan áron 7,6 százalékkal haladta meg a 2010-es értékeket.
A miniszter hozzátette, a tehenenkénti tej-árbevétel 2018 első kilenc hónapjában átlagosan 4 százalékkal több, mint 2017 hasonló időszakában, és az elmúlt tíz év legnagyobb első kilenc havi bevételének felel meg.
A most átadott tehénistálló Közép-Európa egyik legkorszerűbb létesítménye, a svéd DeLaval cég technológiájának felhasználásával hozták létre. A fejlesztés az Aranykocsi Zrt. 30 éves történetének legnagyobb beruházása.
Az Aranykocsi Zrt. 1993-ban alakult, a korábbi termelőszövetkezet jogutódjaként. A társaságnak 400 tulajdonosa van, a korábbi szövetkezeti tagok és örököseik. A zrt. 170 embert foglalkoztat, 2017-ben három milliárd forintos árbevételt ért el.
A vállalkozás 1600 hektáros, bérelt területen termel növényt, 950 anyakocától évente 30 ezer sertést bocsát ki, valamint ezer szarvasmarha tartásával évente 9,2 millió liter tejet értékesít. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink