Rangos franchise szakmai díjakkal ismerték el a COOP-ot

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 02. 06. 11:30

A Magyar Franchise Szövetség idén január 31-én tartotta hagyományos éves gálaestjét, ahol átadásra kerültek a 2018. évi franchise díjak is. A tavaly meghirdetett pályázat 10 kategóriájából kettőben is a COOP bizonyult a legjobbnak. A zsűri a COOP Gazdasági Csoport elmúlt években zajló ismételt boltmegújítási programját, technológiai, energiahatékonysági és logisztikai beruházásait, valamint merchandising tevékenységének fejlesztését „Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata” címmel ismerte el. Az újonnan alapított „Az Év Multi-brand Franchise Átvevője” kategóriában elsőként, a CO-OP Star Zrt. vehetett át díjat, amellyel a társaság a COOP és a Fornetti brand működtetésében elért eredményeit értékelték.

Dr. Rédei István (jobbról) átveszi az átvevői elismerést Pesei Tamástól, a Magyar Franchise Szövetség Felügyelő Bizottságának elnökétől

A Magyar Franchise Szövetség 13 éve alapította és ítéli oda tagjai között a legsikeressebeknek járó elismeréseit, amelyeket minden év elején egy nagyszabású gálaesten ad át az arra érdemeseknek. Kezdetben két kategóriában – „Az Év Franchise Hálózata” és az „Év Franchise Átvevője” – osztották ki a díjakat, ám a halózatok által bemutatott eredményeknek köszönhetően kialakult az igény a sokrétűbb megmérettetésre, így bővült ki évről-évre a díjazási rendszer további hálózati és átvevői kategóriákkal. – mondta Dr. Mandel Katalin. A Magyar Franchise Szövetség főtitkára hozzátette: „az évek során növekvő pályázati részvétel alapján azt látjuk, hogy mint „a biztos vállalkozás receptje” számos vállalkozó bízik a franchise forma lehetőségeiben és azokat kiaknázva sikert tudnak elérni.”
A szövetség az idei gálaesten a tavalyi kiírás alapján immár 10 kategóriában osztotta ki szakmai elismeréseit, amelyek közül kettőben is a COOP aratott sikert. A COOP Gazdasági Csoport a hálózat hatékonyságának növelése érdekében az elmúlt években végrehajtott átfogó fejlesztéseit „Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata” címmel ismerték el. Az előző évekhez képest két új átvevői kategória is megjelent: „Az Év Multi-unit Franchise Átvevője”, amely egy átvevő hálózatának bővítését díjazza, valamint „Az Év Multi-brand Franchise Átvevője” amely pedig több franchise brand átvételét és sikeres működtetését értékeli. Utóbbi átvevői kategóriában elsőként a CO-OP Star Zrt. vehetett át a díjat, a COOP és a Fornetti brand sikeres működtetésében elért eredményeiért.
„Óriási megtiszteltetés a franchise partnereinknek és magának a CO-OP Hungary Zrt.-nek is ez a hálózati elismerés. Tagjaink sokat tettek azért, hogy fenntartsák hálózatunk dinamikáját és növekedését, amellyel az állandóan változó fogyasztói szokások és kereskedelmi viszonyok közepette is megtudtuk őrizni meghatározó piaci szerepünket. Úgy gondolom ez a díj ennek a munkának az elismerése” – fogalmazott Tóth Géza. A CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az üzletláncnál 2012 után, az az utóbbi években elindult egy ismételt boltmegújítási program, amely sokkal több arculati megújulásnál, leginkább az üzletek belső tereinek átalakítását, valamint energiahatékonysági (napelemek, hűtőpultok, stb.) és technológiai fejlesztéseket jelenti. A vezérigazgató emellett külön kiemelte a megváltozott fogyasztói igényekhez igazodó választékpolitikát, a merchandising tevékenység optimalizálását, valamint a logisztikai beruházásokat, mellyel hatékonyabbá vált az üzletek áruellátása, a választék kialakítása és megjelenítése.
„Nagyszerű látni, hogy egy hazai vállalatcsoport, amelynek gyökerei és múltja olyan régre nyúlnak vissza, mint a COOP-nak, időről-időre képes megújulni és eredményeket elérni” – hangsúlyozta Vidács Gyula, a Magyar Franchise Szövetség elnöke, majd kifejtette: „A dinamikus fejlődést nemcsak az elmúlt időszak alapján értékelte a zsűri, nagyon fontos, hogy jövőbe mutató is legyen. A bemutatott pályázatban látható a hálózat elköteleződése és a potenciál a megkezdett munka folytatására, vagyis a fenntarthatóság.”
A multi-brand díj értéke pedig az elnök szerint, annak több mint tíz éves együttműködésnek a kiteljesedése, amelynek eredményeként mára csaknem 121 CO-OP Star üzletben működik a Fornetti franchise. Az átvevői elismerés kapcsán Dr. Rédei István, a CO-OP Star elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: „A COOP franchise tagjaiként egy hazai termelői és összefogott kereskedelmi munkának vagyunk a láncszemei, amely bennünket is épít. A Fornettivel, mint egy már működő franchise-al folytatott együttműködésünkkel szélesítettük pékáru kínálatunkat, de hasonló kapcsolatok kiaknázásával további termékköröket is erősíthetünk. Ez a díj tehát azt jelenti számunkra, hogy minden hazai franchise rendszernek vannak értékei, amelyek hasznosíthatók a már meglévő tevékenység színvonalának emeléséhez.”

Kapcsolódó cikkeink