Nő a kereslet a minőségi magyar borok iránt Angliában

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 11. 15. 10:19

Egyre több brit étteremben és vinotékában lehet minőségi magyar borokat kapni. Nem véletlenül: Európa egyik legfontosabb, éves szinten mintegy 38 milliárd fontra rúgó borpiacán azért kaptak rá a kárpát-medencei borokra, mert néhány lelkes magyar kereskedő „megfertőzte” ízlésével a legnevesebb borszakértőket és Michelin-csillagos séfeket.

„Hála Istennek, ma már az a gondja a magyar borászoknak, hogy nagyobb méretű, 140 palack bort is elbíró raklapokat keresgéljenek” – panaszkodik és dicsekszik egyszerre O’Connor-Varga Lilla (képünkön), a magyar borok angliai marketingjére szakosodott londoni Wines of Hungary alapítója. Amikor a cég 2014-ben elindult, a magyar és brit marketingesek legnagyobb rémületére Google AdWordsben még a „Hungarian wine” kifejezés sem volt ismert. Mára viszont a következetes építkezésnek köszönhetően egyre több magyar bor gurul le a britek torkán.

Két évtizeddel ezelőtt még a Kamocsay Ákos nevéhez kötődő cserszegi fűszeres volt a menő Angliában, ám a magyar bor ismertsége azóta némileg megkopott. Ráadásul, egy-két drága tokajit leszámítva nem igazán fogyott bor a középső-felső szegmensből. Az elmúlt években azonban újra felívelni látszik az Egyesült Királyságban a magyar bor csillaga. A Wines of Hungary eleinte webshopként indult, ám hamar felismerték, hogy ez kevés a sikerhez. A budapesti születésű Lilla O’Connor végül a rögösebb utat választotta: londoni borkiállításokon képviseli a hazai borászatokat, mesterkurzusokat szervez, s ha kell, még a címkeválasztásba, a borleírás precíz fordításába is beleszól – nem ritkán ugyanis ilyen „apróságon” múlik a siker.

No meg a megfelelő kapcsolatokon. A magyar borászok nem tudják személyesen végigkóstoltatni a boraikat a legjobb éttermek séfjeivel, sommelier-ivel, s előttük gyakran zárva maradnak a borvilág Jedi-lovagjaiként ismert Master of Wine-ok kapui is. Éppen ezért felértékelődik a nagy helyismerettel és kapcsolatrendszerrel bíró, a marketing és a bor nyelvét egyaránt jól beszélő magyar szakemberek efféle „tőkéje”. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt egy-két évben a legnevesebb szakértők cikkeztek már a kékfrankos fajtáról, vagy az egri St. Andrea és Kovács Nimród, illetve a villányi Gere Attila, Heumann és Csányi Pincészet borairól. Mi több, Magyarországra csábítottak vagy tucatnyi megmondóembert, köztük a világ egyik legismertebb televíziós borfenegyerekét, Oz Clarke-ot, aki egyik ámulatból a másikba esett a magyar borok kóstolásakor. A befektetés mára megtérülni látszik: a brit borvilág kapuin komoly rés nyílt a magyar borok előtt.

Kapcsolódó cikkeink