Piacvezető fuvarozó cégtől igazolt logisztikai vezetőt a Dreher

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 01. 24. 11:22

Krunity Milán tavaly évvégével vette át a Dreher Sörgyárak Zrt. logisztikai vezetői feladatait. A szakember az Európában is meghatározó, idehaza piacvezető fuvarozási és raktározási szolgáltatótól a Waberer’s Csoporttól érkezett a Dreherhez.

Krunity Milán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett mérnöki diplomát, majd a tanulmányait követően rögtön a Waberer’shez került, ahol több mint 15 éves szakmai tapasztalatra tett szert a komplex logisztikai szolgáltatások legkülönbözőbb területein.

A cégnél szakmai előmenetelét az itallogisztika szervezésével kezdte, majd a vállalat komplett rakományos (FTL) üzletágának irányítását vette át. Ezt követően ügyfélmenedzseri, majd szenior ügyfélmenedzseri munkakörbe lépett elő, mely minőségében karrierje már összefonódott a Dreherrel, hiszen ő felelt a sörgyártó cég ügyfélkapcsolatáért és a termékei célba juttatásáért.

Ezt követően a szakember a Waberer’s szállítmányozási üzletágának vezetőjeként már négy divízió irányítását vitte, végül pedig egy teljesen új terület, a vállalat szolgáltatásfejlesztése is az ő irányítása alá került.

„Nagy örömmel és nem kevesebb izgalommal várom az új kihívást, amelyet a Dreher logisztikai szervezési feladatainak irányítása jelent majd. Az FMCG terület mindig közel állt hozzám, és régi vágyam teljesül azzal, hogy egy ilyen, 165 éves különleges örökséggel rendelkező cégnél kamatoztathatom az egyetemen megszerzett elméleti, majd pedig a komplex logisztikai szolgáltató szektorban megszerzett gyakorlati tudásomat” – mondta el Krunity Milán új feladatai kapcsán.

Krunity Milán munkaköre a Dreher Sörgyárak Zrt. teljes logisztikájának irányítását felöleli majd.

Kapcsolódó cikkeink