A Piac Éjszakáján mutatkozott be az Élelmiszerbank

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 06. 22. 10:28

Magyarországon minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe. A Budapesti Nagybani Piac a Magyar Élelmiszerbankkal összefogva közös kezdeményezést indított: ezentúl a piacon árusító termelők közvetlenül tudják támogatni a rászorulókat a fel nem vásárolt friss élelmiszerekkel. A program 2017. június 21-én, a Piac Éjszakáján debütált, amikor is először nyíltak meg a piac kapui a nagyközönség előtt.

elelmiszerbank_kontener

Magyarországon minden évben hatalmas mennyiségű, 1,8 millió tonna élelmiszer megy kárba. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítve az éhezés és az élelmiszerpazarlás visszaszorítását. A tavalyi évben 5 000 tonna mentett élelmiszerrel több mint 300 000 nélkülözőt segítettek rendszeresen.

„A Budapesti Nagybani Piac már több alkalommal támogatta a szervezetet és most egy helyszíni Élelmiszerbank átvevő pont létrehozásával segíti, hogy még könnyebben juthasson el a fel nem vásárolt friss áru a rászorulókhoz.” – mondta el Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója.

„Célunk, hogy az adománykonténer működtetésével lehetőséget adjunk az élelmiszerfelesleg felajánlására, valamint „böngészési” akciókat szervezzünk, melyek keretében önkéntes csapatok takarítják be a termelők által a termőföldön maradt terményeket. Fontos, hogy meg tudjuk szólítani a termelőket és a kereskedőket, akik a megmaradó zöldséggel és gyümölccsel tudják támogatni a nélkülöző családokat” – mondta el Cseh Balázs, az Élelmiszerbank alapítója, elnöke.

A közös kezdeményezést a Piac Éjszakáján jelentették be. A rendezvény nagy sikert aratott, összesen 100 érdeklődővel terveztek az éjszakai piacozás megálmodói, és a regisztrálók alig pár óra alatt fel is töltötték az üres helyeket. Természetesen, aki idén lemaradt, az sem marad ki, hiszen a hagyományteremtő céllal elindított projekt jövő évben már biztos, hogy folytatódni fog. A résztvevők megtekinthették a Banánérlelő csarnokot, a Nagykereskedelmi raktárakat és a Termelői szektort. Ezzel a túravezetéssel a piac vezetősége közelebb szeretné hozni a gyümölcsök és zöldségek végső felhasználóit ahhoz a helyhez, ahonnan mindez eljut a boltok polcaira, majd az asztalokra.

Kapcsolódó cikkeink