Országos innovációs fórum indul 25 helyszínen

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 01. 30. 11:22

Országos innovációs konzultáció-sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) február 5. és március 6. között az ország 25 helyszínén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kiemelt szakmai partnersége mellett – jelentette be Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke szerdán, háttérbeszélgetésen, Budapesten.

A minden megyére kiterjedő innovációs fórum célja Magyarország újjászerveződő innovációs környezetének megalapozása, javaslatok, igények felmérése a megújuló kutatás-fejlesztési-innovációs rendszerrel, pályázatokkal kapcsolatosan.
Szigeti Ádám, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a 2021. utáni fejlesztési időszakra szóló új magyar nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia megalapozását is segíti az országos fórumsorozat. Fontosnak nevezte, hogy a dokumentum kidolgozása jó helyzetelemzésből induljon – tette hozzá.
A helyettes államtitkár rámutatott arra, hogy az új innovációs stratégia egyebek közt a kis- és középvállalkozások erősítésére koncentrál az ország egész területén, a teljes innovációs folyamat követésére a kutatástól a késztermékig.
Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke elmondta, a fórumokon kikérik az innovációban érdekeltek véleményét arról, hogyan lehetne a pályázatokat eredményesebbé tenni, milyen konkrét javaslataik vannak a pályázóknak a kiírások tartalmáról.
Az NKFIH elnöke kiemelte, a hivatal fontos feladatának tartja, hogy innovációs szolgáltató centrummá is váljon.
Kérdésre válaszolva az NKFIH elnöke közölte, hogy a fórumsorozat lezárta után minél előbb összegzik a tapasztalatokat, és ezeket figyelembe véve jelentetik meg majd az újabb pályázati kiírásokat.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kutatások eredményeinek a piacon is meg kell jelenniük. Az új innovációs intézményrendszer pedig esélyt ad arra, hogy a reálgazdaság erőteljesebben megjelenjen ebben a folyamatban.
A kamara támogatja, hogy a vállalati szemléletben, a közbeszédben erőteljesebben jelen legyen az innováció, amit a piaci verseny előbb-utóbb elengedhetetlenné tesz a vállalatoknál – tette hozzá az MKIK elnöke.
Parragh László úgy fogalmazott, Magyarországon inkább az állam az aktívabb innovációban, holott a tőkének kellene lennie. Látható a kormányzati szándék, hogy felkeltse a vállalkozásokban az igényt az innovációra.
Sebők Katalin, az NKFIH kutatás-fejlesztési elnökhelyettese emlékeztetett arra, hogy Magyarország az összetett innovációs index alapján az Európai Unióban jelenleg a 21. helyen áll, főleg a kkv-k innovációs aktivitásának hiánya miatt.
Az NKFIH elnökhelyettese ismertette, hogy a fórumokon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, a 25 helyszínen plenáris programokat és workshopokat tartanak. Úgy számolnak, hogy a plenáris programokon 100-an, a workshopokon 30-an vesznek részt, túljelentkezés esetén igyekeznek mindenkinek lehetővé tenni a részvételt. Jelentkezni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján lehet. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink