Több ezer négyzetméterrel bővül az AsiaCenter

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 24. 11:50

Több mint 4000 négyzetméterrel bővül az AsiaCenter bevásárlóközpont kiskereskedelmi céllal hasznosított területe a főváros XV. kerületében – írja a magyaridok.hu. A két épületből álló bevásárlóközpont nyugati szárnyának korábban kizárólag rendezvényekre fenntartott első és második emeletén alakítanak ki újabb üzleteket, ahol különféle szolgáltatók is helyet kapnak.

asia center

– Erre azért van szükség, mert óriási az igény az újabb kereskedelmi üzletekre, ugyanakkor a szolgáltatásokra is – közölték a Magyar Időkkel. Így például kertészet, éjjel-nappal nyitva tartó gyógyszertár is nyit az AsiaCenterben, ahol idén januárban hat elektromos töltőállomást is átadtak. A nyáron további hat elektromos töltőpontot helyeznek üzembe a bevásárlóközpont területén.

Az AsiaCenterben az összesen 38 ezer négyzetméter bérbe adott területből mintegy 23 ezer négyzetméteren keres­kedelmi tevékenységet folytatnak. A múlt év végére a központban csaknem négyszáz üzlet üzemelt. – Mivel 2017 első negyedévében tovább fokozódott a kereslet az irodák, a szolgáltatások, illetve a kiskereskedelmi tevékenységre alkalmas területek iránt, a nyugati szárny egy része bővül bérlőkkel. A boltok mellett egy fitneszközpont is nyílik – mondta Varga Kornélia marketing- és kommunikációs vezető. Jelezte: az AsiaCenter korábbi kereskedelmi központ jellege átalakulóban van klasszikus bevásárlóközponttá, amit arculatváltás is kísér. Idén már autó­mosó, benzinkút, gumiszerviz, szépségszalon, gokartpálya, családi színház, pénzváltók és 4D ultrahangcentrum is várja a vásárlókat.

Az AsiaCenter egy több száz céget tömörítő központ a fővárosban, amely földrajzi és logisztikai szempontból is jó kapcsolódási helyszín Magyarország és a kelet-közép-európai kereskedők között. A létesítmény állandó, egész évben nyitva tartó kiállítási és bemutató­központként is működik, közvetlenül a célpiacon megjelenítve az ázsiai kereskedők termékeit. A távol-keleti kereskedőknek az AsiaCenter jelenti az európai piaci jelenlét ideális formáját, mivel az EU-n belüli székhely számos gazdasági előnnyel jár, valamint a potenciális európai partnerek is optimális közelségben vannak – közölte a bevásárlóközpont. (Thurzó Katalin, magyaridok.hu)

Kapcsolódó cikkeink