Nyitott pincék napja Kőszeghegyalján

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 05. 15. 11:03

Kőszegen a Pogány-hegytől Cákig, a híres műemléki pincesorig terjedő területen helyi borászok összefogásával rendezik meg május 20-án a X. Kőszeghegyaljai Nyitott Pince Napot – közölték az MTI-vel a szervezők.

Krampits László felidézte: régi hagyomány, hogy pünkösd vasárnapján a borászok betekintést nyújtanak féltett pincéjükbe és közszemlére teszik a korábbi évek borait.
Elmondta, hogy a körülbelül 4 kilométeres kőszeghegyaljai bortúra résztvevői névre szóló gravírozott üvegpoharat és térképet kapnak, ezekkel a kezükben haladnak majd a kijelölt úton, betérhetnek a szőlőhegyi pincékbe, megtapasztalhatják a helyi gazdák vendégszeretetét.
Hozzáfűzte: a bakancsos turisták amellett, hogy gyönyörködhetnek a kőszeghegyaljai táj egyre szélesebbre nyíló panorámájában, kilenc helyszínen több mint harminc féle bort kóstolhatnak. Összehasonlíthatják egymással a kékfrankos és blauburger borokat, megízlelhetnek friss, illatos fehérborokat és üde rozéborokat is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink