Nemzetközi projekt indul az árvizek előrejelezhetőségének fejlesztésére

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 09. 13. 11:03

Nemzetközi projekt indul DAREFFORT (Danube River Basin Enhanced Flood Forecasting Cooperation) elnevezéssel több mint 1,35 millió euróból (mintegy 440 millió forint) a Duna vízgyűjtő-területi vízállásainak tájékoztató rendszerének összehangolására – mondta Gombás Károly, a Nemzetközi Dunavédelmi Bizottság (ICDPR) árvízvédelmi szakértői csoport vezetője, a Duna Régió Stratégia (PA5) magyar koordinátora a projekt első szakmai találkozóján Budapesten.

Gombás Károly hozzátette, hogy a fejlesztéshez az Európai Unió (EU) 1,15 millió euró (374 millió forint) támogatással, a projekt partnerországai 202,78 ezer euróval (66 millió forint) járulnak hozzá, ezen belül a magyar állam pedig 20,5 millió forintot biztosít az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Viziterv Environ Kft. részére. Jenei Gábor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) főosztályvezetője, egyben a Duna Régió Stratégia magyar nemzeti koordinátora elmondta, hogy a 12 ország részvételével 3 éven keresztül zajló, júniusban indult projektet a tárca kezdeményezte 2015-ben, az Országos Vízügyi Igazgatóság bevonásával. A projekt várt eredménye többek között a jobb információáramlás és a pontosabb előrejelzés révén a hatékonyabb árvízvédelmi védekezés lehet. Így összességében kis ráfordítással jelentős anyagi károk előzhetőek meg a jövőben – tette hozzá. Láng István, az OVF főigazgatója kiemelte, hogy nőttek az igények az előrejelzések iránt, amelyek többek között segítik az árvízvédelmet, tájékoztatnak a hajózási korlátozásokról. Az árvízi előrejelzés időelőnnyel is jár – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy Magyarország nyitott az ingyenes adatcserére a Duna vízgyűjtőjén a vízügyi szolgálatok között. Megtiszteltetésnek tartja, hogy a magyar vízügyi szakemberek lehetnek a projekt irányítói. Igor Liska, a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) vízminőség szakértője elmondta, hogy a projekt keretében a partnerországokat képviselő intézmények közösen dolgozzák ki javaslataikat az ICPDR felé, hogy létrehozzák a Duna vízgyűjtő-területi Hidrológiai Információs Rendszert, a DanubeHIS-t, amely kulcsfontosságú lépést jelentene a rugalmas és fenntartható adatcsere elérésében. A rendszer célja, hogy javítsa a hidrológiai és jégadatok elérhetőségét, és ezen adatokhoz egységes hozzáférést biztosítson a Duna-vízgyűjtő területén fekvő összes ország számára – tette hozzá. Bálint Zoltán, a Viziterv Environ Kft. vezető tanácsadója, a DAREFFORT program vezető partnerének képviselője elmondta, hogy a fejlesztés kulcsfontosságú, mivel az előrejelzések pontosítása vízgyűjtő szinten a legköltséghatékonyabb nem-szerkezeti, ugyanakkor kézzel fogható módszer. Sütheő László, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságának műszaki igazgató-helyettese elmondta, hogy Magyarország teljes egészében a Duna-vízgyűjtőn helyezkedik el, amelyen 19 ország osztozik. Az ország jelenleg kétoldalú határvízi egyezményekkel oldja meg a vízgazdálkodás és az árvízvédelem során felmerülő problémákat. Az árvízvédelem szempontjából fontos, hogy a Duna vízgyűjtő területére vonatkozó előrejelzésekhez a mielőbbi beavatkozás érdekében azonnal, online és strukturáltan hozzá lehessen jutni. Ennek alapjait a DAREFFORT projekt teremti meg. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink