Húsvét ellenére alacsonyak a tojásárak

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 04. 18. 11:45

A baromfiágazaton belül a tojástermelés a legkevésbé integrált, így a legalacsonyabb az érdekérvényesítő képessége is, ennek következtében a húsvéti időszakhoz képest szokatlanul alacsonyak az árak. A szakértők attól tartanak, hogy sokan felhagynak a termeléssel, és a következő fogyasztási csúcsnál már az import lesz az ármeghatározó – olvasható a Világgazdaság Online-on.

Nem változott a néhány héttel ezelőtti helyzet, idén húsvét előtt sok helyen csökkentek a tojásárak, ami – az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva – szinte példátlan fejlemény – mondta a Világgazdaságnak Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Tojásszövetség) alelnöke.

Értékelése szerint az alacsony árszint most annak a következménye, hogy az elmúlt időszak piaci anomáliái után – amelyeket a madárinfluenza és a fipronilbotrány okozott – helyreállt ugyan az ágazat termelőképessége, de az integráció alacsony foka miatt a sok kis és közepes magyarországi tojástermelő érdekérvényesítő képessége jóval kisebb a koncentrált kiskereskedelemmel szemben. A tojás ennek megfelelően már áruházba becsalogató termék lett: a Blokk.com öt áruházláncot vizsgáló körképe szerint a darabonként 27–30 forint közötti árak 28–31 százalékos áruházi akciókat jelentenek.
Egységes árakról nehéz beszélni, de a statisztikák szerint az önköltséget azért kitermelik a mostani árakkal – mondta Pákozd Gergely. A Tojásszövetség alelnökének aggodalma abból táplálkozik, hogy a normál időszakihoz képest 30-36 százalékkal is nagyobb forgalmú húsvéti ünnepek után a kereslettel együtt az árak is visszaesnek, és mivel a jelenlegi alacsony árakon nem keletkezett elegendő tartalékuk, a nyáron esedékes takarmánybeszerzéseket és az állománycserét nem tudják majd finanszírozni a termelők. (vg.hu, Kelemen Zoltán)

Kapcsolódó cikkeink