Nébih: kedvező a tavaszi szezonális ellenőrzés mérlege

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 04. 12. 11:40

A 2018-as tavaszi szezonális ellenőrzésen szinte minden területen javuló eredményeket tapasztaltak a szakemberek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

A hatóság tájékoztatott arról, hogy az egy hónapos mustra során 4715 vizsgálatot végeztek, amelyekből 88 figyelmeztetéssel, 154 pedig mintegy 13,5 millió forintnyi bírsággal zárult. A több mint 20 ezer megvizsgált élelmiszer-tételből 349-et – mintegy 9,5 tonnát – kellett kivonni a forgalomból.
A március 1-jétől április 2-ig tartó tavaszi szezonális ellenőrzést Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár rendelte el. Az ellenőrzéseket a járási hivatalok és a Nébih szakemberei végezték, az akciót a Nébih koordinálta.
A vizsgálatok az előállítás, a forgalmazás és a vendéglátás területére egyaránt kiterjedtek. Ellenőrizték a hagyományosan népszerű termékeket, így a sonkákat, a tojást, a különböző édességeket és az alkoholos italokat. Nem maradhatott el a szezonális zöldség- és gyümölcsfélék vizsgálata sem, újdonságként a tojásfestékek is górcső alá kerültek.
A szakemberek az idén a 2017-es ellenőrzéssel nagyságrendileg azonos számú vizsgálatot végeztek, ám 18 százalékkal kevesebb figyelmeztetés és 5 százalékkal kevesebb bírság született, mint az előző évben – emeli ki a közlemény.
A nyomonkövethetőség területén volt a legjelentősebb a javulás: míg 2017-ben az ellenőrzések 2,5 százalékánál tapasztaltak problémát ezen a területen az ellenőrök, az idén csak 1,3 százalékuknál. Élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására 11 esetben volt szükség.
A termékellenőrzések alkalmával kevesebb élelmiszert kellett kivonni a forgalomból, mint tavaly. A több mint 20 ezer élelmiszertétel 1,7 százaléka – mintegy 9,5 tonna termék – kapcsán kellett intézkedni. A hibaokok között első helyen továbbra is a fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idő lejárta szerepelt, az idén ez a tételek 1,2 százalékát érintette. A zöldség-gyümölcs vizsgálatok során egy forgalmazóval szemben a „hajdúsági torma” megnevezés jogosulatlan névhasználata miatt indult eljárás.
A Nébih laboratóriumában 38 tojásminta esetleges fipronil szennyezettségét, valamint 44 tojásfesték csomag (126 tojásfesték) színezéktartalmát is vizsgálták. A tojásminták egyikében sem volt kimutatható fipronil, illetve fipronil-szulfon szermaradék. A festékeknél egy esetben fordult elő, hogy egy piros festék a jelölésen feltüntetett azorubin (E122) helyett neokokcint (E124) tartalmazott, ezért a hatóság kötelezte az előállítót a jelölés kijavítására.
A bárány- és nyúlszállítások ellenőrzése alkalmával országosan 508 szállítmányt (57 902 szállított állat) vizsgáltak meg a hatósági állatorvosok. A nyúlszállítmányok ellenőrzése során egy alkalommal a járműre vonatkozó dokumentációs hiányosságot találtak a szakemberek, egy esetben pedig a nem megfelelő férőhely miatt kellett eljárniuk – ismerteti közleményében a Nébih. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink