A nagyvállalattá válás útján

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 10. 11. 10:30

660 millió forintos bevételét az elmúlt 1 év alatt 16%-kal, nyereségét 19%-kal növelte a Kulcs-Soft, ügyviteli szoftvereket forgalmazó hazai cég. Tőzsdei részvényeinek értéke ugyanezen időszakban 36%-kal nőtt. 2017-ben, 2016 első félévéhez képest, megduplázta a digitális és hagyományos kereskedelmi csatornákon keresztül értékesített szoftvereinek számát.

A dinamikusan növekvő cég, miközben vállalati akvizíciókra készül, legújabb fejlesztésével, az Egyesült Államokban már nagysikerrel bemutatott BizXpert ügyvitelszervezési szoftverrel a nemzetközi piacon és a digitális megoldások terén egyaránt jelentős szerepet kíván betölteni. A BizXpertet az ingyenes bevezető szakaszban 213 ország több mint 115 ezer felhasználója töltötte le, március óta pedig 183 fizetős felhasználó alkalmazza, 10 ezer dolláros, azaz 3 millió forint körüli, nem konszolidált eredményt elérve ezzel.

A korábban egy fős irányítású vállalkozás vezetését 2017-től új menedzsmentcsapat vette át Kulcsár Tibor alapítótól, akinek közel 30 éves irányítása alatt, az 1989-ben alapított cég a magyar informatikai piac egyik meghatározó szereplőjévé vált.
— Az új vezetés feladata a Kulcs-Soft termékeinek, szolgáltatásaink fejlesztése, új piacok meghódítása és a vállalatfelvásárlások levezénylése itthon és külföldön — mondta Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója, a cég szeptember 19-i, első féléves tőzsdei jelentéssel egybekötött sajtótájékoztatóján.

Kapcsolódó cikkeink