Nagy Furmint Február kóstoló 75 pince boraival

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 04. 11:00

Hetvenöt pincészet több mint száz prémium furmintjával találkozhat a közönség a Nagy Furmint Február kóstolón csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

furmint

„Mikor négy éve elindítottuk a Furmint Februárt, még gyermekcipőben járt a fajta népszerűsítése, noha már nagyon komoly furmintok készültek. A furmint az a fajta, amellyel a magyar termelők a nemzetközi piacon a legerősebbek tudnak lenni, mégis először azt kell elérni, hogy a magyar fogyasztó ismerje és büszke legyen a furmintra” – mondta el az MTI-nek a rendezvény főszervezője.

Kézdy Dániel kiemelte: februárban akár már az előző év furmintjai is kóstolhatók, a két évvel korábbi évjárat pedig már szép állapotban bemutatható, a csütörtöki Nagy Furmint Február kóstoló így átfogó képet ad arról, mit tud ma ez a fajta Magyarországon.

Ennek érdekében a kóstolón immár 75 pincészet vesz részt, amivel az ötödik alkalomra a kiállítók száma a kezdetekhez képest csaknem megháromszorozódott, az érdeklődés pedig mintegy az ötszörösére nőtt. „Mivel azonban egy újabb nagytermet is bevonunk, még tudunk fogadni vendégeket, összesen 7-800 főt, ennél többet azonban nem szeretnénk, hogy a kóstoló ne váljon tömegrendezvénnyé” – hangsúlyozta.

Kézdy Dániel beszámolója szerint a kiállítók kétharmada Tokaj-Hegyaljáról érkezik, kóstolhatók lesznek azonban furmintok Somlóról, Egerből, a Káli-medencéből, Dél-Balatonról, az Alföldről, sőt, Szerémségből is.

„Hosszú távon komoly realitása van annak, hogy a furmint Tokajon és Somlón kívül is komoly fajta legyen. Leginkább prémium területekre érdemes telepíteni, mivel nem könnyű vele dolgozni, mégis magas minőséget tud hozni. Egyre többen próbálkoznak vele Egerben és a Balaton-felvidéken is, ez a tendencia szerintem meg fog maradni” – szólt a furmint jövőjéről a főszervező.

Szilágyi László, a tokaji Gizella Pince vezetője az MTI-nek elmondta: borvidékükön a furmint a legmeghatározóbb fajta. Bírja a szárazságot, jó a cukortermelő képessége, későn, stabilan érik, jól aszúsodik, magas az extraktja, jó a savtartalma, így tartós borokat ad, de kellenek neki a jó termőhelyi adottságok, hogy a szép fekvésekben, jó talajokon nagyon összetett borokat lehessen belőle készíteni.

Balassa István, a tokaji Balassa Bor vezetője hozzátette: a furmint nem rendelkezik rögtön felismerhető fajtajelleggel, ezért inkább a furmint és a termőhelyek találkozása az izgalmas. „A csütörtöki kóstolóra tizenöt nem tokaji termelő hozza el a furmintját, aminek nagyon örülök, mert a rendezvény így képet ad arról, hogy a termőhelyi megjelenésben mik a lehetőségek, több helyről tudunk viszonyítási pontot kapni” – fogalmazott.

Bott Judit, a bodrogkisfaludi Bott Pince borásza a furmintról szólva kiemelte: olyan fajtáról van szó, amely nem „tolakodik”, mint egy muskotály vagy sauvignon blanc, diszkrétségével viszont a termőhelyet engedi érvényesülni. „A világ azon borvidékeinek van nagy jövője, amelyek valamelyik fajtán keresztül érzékeltetni tudják, hogy milyen változatosságot képesek produkálni. A furmint kiválóan meg tudja mutatni, hogy mit tud például egy löszös, egy riolitos, egy meszes-kaolinites talaj, ezért a jövőt képviseli” – vélekedett.

A Furmint Február során egész hónapban országszerte számos étteremben, szaküzletben, borbárban várják az érdeklődőket a furmintról szóló kóstolókkal, különleges menüsorokkal, esetenként kedvezményekkel. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink