Munkatársak támogatására hozott létre alapítványt a Tesco

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 04. 30. 11:38

Lassan egy hónapja kezdte meg működését a Tesco Angyal Alapítvány, amelyet az áruházlánc a nehéz helyzetbe került kollégák támogatására hozott létre. A munkatársak összefogásával és az alapítvány kezdőtőkéjével együtt már több mint 7 millió forint támogatási összeg hívható le, a Tesco ráadásul a kollégák által önkéntesen adományozott összes forintot megduplázza.



Szigeti Barbara, a Tesco kiskereskedelmi HR-vezetője

A Tescónál dolgozó kollégák mindig készen állnak arra, hogy segítő kezet nyújtsanak egymásnak, legyen szó krízishelyzetről, betegségről, elemi kárról, esetleg hirtelen családi tragédiáról. Az áruházlánc azonban vállalati szinten is szeretne e kezdeményezések mögé állni, keretet biztosítani, egyúttal új szintre emelni a segítségnyújtást. Ezért a Tesco megalapította a Tesco Angyal Alapítványt, amelynek kuratóriuma havonta dönt a támogatás összegéről és a jogosultakról.

„Örülök és büszkeséggel tölt el, hogy elindítottuk a Tesco Angyal Alapítványt. Eddig is nagyon sok példaértékű jótékonysági összefogást láthattunk a vállalaton belül, de ezzel a kezdeményezéssel most még több érintett kolléga részesülhet a kollégák és a Tesco támogatásában. A Tesco saját angyala április elején a budaörsi központi irodában és az áruházainkban jótékonysági sütemény- és játékvásárokkal kezdte meg tevékenységét. Az alapítványunk hazai indulása óta eltelt közel egy hónap alatt a kollégák már több mint 2 millió forintot adományoztak bajba jutott munkatársaik megsegítésére, ami nagyon jó érzéssel tölt el. A munkatársak által befizetett minden egyes forintot a Tesco megdupláz. A Tesco Angyal Alapítvány számára rendelkezésre álló keret az alapítótőkével együtt már a 7 millió forintot is meghaladja” – emelte ki Szigeti Barbara, a Tesco kiskereskedelmi HR-vezetője.

A Tesco Angyal Alapítvány számára a minimum adományozható összeg 100 Ft, a maximum összeg nincs meghatározva. A támogatás történhet havi rendszerességgel vagy eseti jelleggel is, sőt van lehetőség célzott, névre szóló adományozásra is.

Kapcsolódó cikkeink