Mintegy 180 milliárd forintot tesz ki évente a belföldi édességpiac forgalma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 12. 05. 11:47

Mintegy 180 milliárd forintot tesz ki évente a belföldi édességpiac forgalma, a legjelentősebb hányadot a kekszek, a táblás és a szeletes csokoládék képviselik egyenként több mint 25 milliárd forinttal, az ostyák, chipsek, desszertek és cukorkák pedig mintegy 20 milliárd forint forgalmat érnek el külön-külön – közölte a Magyar Édességgyártók Szövetsége az MTI érdeklődésére.

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke hozzátette: a szakmai szervezet előzetes várakozásai szerint az év végi szezonális édességforgalom az idén mind mennyiségben mind pedig értékben meghaladja majd a 2016-ost néhány százalékkal.
Az adatok szerint az árbevétel emelkedése a 2015-ig vizsgált öt évben 30 százalék, az exportárbevétel növekedése 53 százalék volt, utóbbi elsősorban a 100 százalékban külföldi tulajdonban lévő vállalatok eredményének hatása. Az édességgyártáshoz sorolt vállalkozások száma elsősorban a mikrovállalkozások számának növekedése miatt több mint 20 százalékkal nőtt 2015-ig. A szakágazat 2011-ben 147 ilyen vállalkozást tartott nyilván, 2015-ben számuk meghaladta a 200-at. Ezzel párhuzamosan nőtt a foglalkoztatottak száma is több mint 17 százalékkal, amely a közép- és nagyvállalatoknak köszönhető.
Sánta Sándor hangsúlyozta, csak kevés esetben lehet elválasztani magyar és külföldi gyártót, hiszen több nagy nemzetközi cégnek van magyarországi gyára, ahol itteni alapanyagokból, magyar munkaerővel állítanak elő édességeket, sok esetben régi magyar márkákat élesztve újjá.
Az elnök szerint az uniós támogatások miatt az elmúlt években a magyar kis- és középvállalkozások is képesek voltak beruházni, korszerűsíteni gyártásukat, új üzemcsarnokokat építeni.
A szövetség tavalyi kutatása szerint az emberek háromnegyede vásárol Mikulásra csokoládéfigurát, átlagosan 5 darabot. A közepes méretű Mikulások a legkeresettebbek, a legkevesebb pedig az óriás figurákból fogy. A vásárlásakor a legfontosabb szempont, hogy a termék valódi csokoládéból készüljön, illetve az ízesítés, harmadlagos az ár, a többi szempont – méret, márka, csomagolás – szerepe pedig viszonylag kiegyenlített.
A szövetség fogyasztói kutatásából az is kiderült, hogy a magyar háztartások 93 százaléka vásárol szaloncukrot, azonban a mennyiség enyhén csökkenő tendenciát mutat. Becsléseik szerint az éves forgalom 3500-4000 tonna, értéke körülbelül 6 milliárd forint.
Tájékoztatásuk szerint a tavaly az azt megelőző évhez képest a figurás szezonális édességek átlagára enyhén csökkent, a szaloncukor kilogrammonkénti ára 2500 és 6000 forint között mozgott, a Mikulás figuráké pedig néhány száz és másfél ezer forint között volt. A tavalyi évhez képest a figurás szezonális édességek átlagárának enyhe csökkenése figyelhető meg.  (MTI)

 

 

Kapcsolódó cikkeink