Minden idők legnagyobb eMAG Black Friday akciója jön

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 11. 13. 11:27

6,4 milliárdos forgalomra számít a vállalat, a vásárlókat több mint 3 milliárd forintnyi kedvezmény várja november 23-án.

A karácsonyi vásárlási szezont nyitó, hatalmas kedvezményekkel gyorsan a figyelem középpontjába kerülő eseményt hazánkban 2014 óta rendezi meg a legnagyobb látogatottsággal rendelkező hazai webáruház, már első alkalommal egymillió látogató érkezett az oldalra, míg tavaly 2,2 millióan voltak kíváncsiak az év legnagyobb akcióira. Az első évben 1,8 milliárd forintos forgalmat realizált a vállalat Fekete Pénteken, tavaly már 5,6 milliárdot. Idén 6,4 milliárd forintot vár az eMAG egyetlen nap alatt. Ez jól mutatja mind az online vásárlás térnyerését, mind a Black Friday népszerűségének növekedését.

Mára a 18-50 éves városi, illetve agglomerációban élő lakosság 87 százaléka ismeri a Black Friday-t Magyarországon és több mint 20 százalékuk tervezi is, hogy vásárol valamit idén november 23-án. „A tavalyi év adatai azt mutatják, hogy az eMAG árai a versenytársakhoz képest átlagosan 10 százalékkal voltak alacsonyabbak, a termékek 85 százaléka pedig Black Friday alkalmával volt a legolcsóbb az egész évet tekintve” – mondta el Györke Ádám, az eMAG marketing igazgatója. „Ezért is érdemes kivárni az az eMAG Fekete Pénteket” – üzent a vásárlóknak.

Idén is komolyan készült az eMAG a nagy napra: mintegy 10 hónapnyi előkészületet követően és 2,5 millió eurós befektetéssel a vállalat felkészült a Black Friday rohamra. A fejlesztések főképp a szervereket, illetve az IT rendszereket érintették. „Az idei évben öt logisztikai partnerrel dolgozunk együtt a gördülékeny szállítás érdekében, az MPL, a HDT, a DPD, a Trans-o-Flex mellett a Gebrüder Weiss is csatlakozik a csapathoz. Ennek köszönhetően a megrendelések 70 százaléka 5 napon belül a vásárlóknál lesz, és minden megrendelést 14 napon belül teljesíteni tudunk” – ígérte Szták András az eMAG kereskedelmi igazgatója.

„Az elmúlt években bizonyítottuk, hogy a versenytársaknál is jobb árakat tudunk ajánlani a fogyasztóknak. Black Friday napján az év legalacsonyabb áraival találkoznak majd a vásárlók, minden kategória képviselteti magát, sőt olyan speciális tételek is szerepelnek majd az oldalon, mint az autók, az élményprogramok, vagy egy jacht. Hűek leszünk jelmondatunkhoz, miszerint többet találsz, mint gondolnád” – nyilatkozta Catalin Dit, az eMAG ügyvezető igazgatója az év legjobban várt vásárlási eseményével kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkeink