Mézfesztivál Zalaegerszegen

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 11. 12. 18:42

A méz kedvelőit idén is kóstolóval, mézkülönlegességekkel, méhészeti eszközök és technológiák bemutatójával csábítják Zalaegerszegre. Az itthoni és határon túli méhészek részvételével zajló Kárpát-medencei Mézfesztiválon a mézritkaságok mellett mézbort, mézes bort, aszalt gyümölcsöt és méz alapú medicinákat is kínálnak majd a termelők.

A háromnapos rendezvényen sárréti, észak-bácskai, somogyi és zalai méhészek mutatják be termékeiket, de Muravidékről, Felvidékről, Székelyföldről és Őrvidékről is érkeznek mézes különlegességek Zalaegerszegre. Bár az esemény programjában szakmai előadások is helyet kaptak, Jordán Ferenc, a söjtöri méhészek egyesületének elnöke szerint a kiállítás inkább a vásárlóknak, mintsem szakmabélieknek szól majd.

Pénteken mézeskalácssütéssel és a mézlovagrend felvonulásával kezdődik a fesztivál, szombaton pedig – a gyermekprogramok, vetélkedők mellett – Gubicza András nyugalmazott egyetemi tanár előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A méz egészségre gyakorolt hatásainak, esetleges gyógyhatásainak ismertetése mellett a virágporral, propolisszal végzett kísérleteinek eredményeiről is beszámol a professzor. Bár a vasárnap főleg a vásárról szól majd, a játszóház ezen a napon is üzemel és a méhészeti világkiállításról is előadást hallhatnak a látogatók.
A vásár elsősorban a különleges méhészeti termékek népszerűsítését szolgálja. „Szeretnénk megmutatni, hogy nem csak akác- és vegyesméz létezik (rajtuk kívül legalább húsz fajta termék kapható). Olyan méhész is kiállít majd a rendezvényen, akinél akár tizenöt-tizenhatféle mézet is végig lehet kóstolni” – hangsúlyozta Jordán. A méhészek szinte minden növényből képesek mézet készíteni; a repce, a napraforgó és a gesztenye mellett akár medvehagymából, kakukkfűből, vaddohányból, levendulából vagy selyemkóróból is.

Az egyesület elnökétől megtudtuk: kereslet és kínálat idén is a korábbi évekhez hasonlóan alakul. A méz iránti igény a gazdasági válság miatt sem csökkent, sőt, az akác- és vegyesmézek mellett a különleges termékeket is keresik a vásárlók. „Tapasztalataink szerint a vevők általában hűségesek a termelőhöz. Ha elégedettek a megvásárolt mézzel, később is ugyanattól a méhésztől veszik” – állítja az elnök, aki szerint a termelők eladásait az utóbbi évek mézhamisítási botrányai sem vetik vissza. Jordán Ferenc szerint az idei akácméz-termés közepesnek mondható, a többi mézből – vegyes- és fajtamézekből – azonban jóval kevesebbet termeltek, mint korábban.

Az elnök úgy látja, a növekvő munkanélküliség és a kecsegtető pályázati lehetőségek, a fiatal agrárvállalkozók által igényelhető támogatások miatt egyre többen próbálnak méhészkedni. Aki megfelelő háttérrel, képesítéssel, naprakész ismeretekkel rendelkezik, általában megtalálja számítását – írja az Origo.

Kapcsolódó cikkeink