A METRO standján piacoztak a Bocuse-döntős séfek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 02. 09. 11:15

Lezajlott a HUNGEXPO Magyarország szervezésében az év legrangosabb élelmiszer-és vendéglátóipari szakkiállítása, ami idén otthont adott a méltán híres Bocuse d’Or hazai döntőjének is. A verseny egyik fő attrakciójaként kiderült, hogy milyen alapanyagokból készítik a döntős séfek a versenyfogásokat. Az előző évekhez hasonlóan, most is a METRO kínálatából választották ki a mesterszakácsok a szükséges hozzávalókat. A nagykereskedelmi üzletlánc évtizedek óta a HoReCa szektor kiemelt partnere.

Termékkínálatával a Bocuse d’Or szintű csúcsgasztronómiai kívánalmaknak is eleget tud tenni, hiszen ezeknek az elvárásoknak is megfelel mindaz, amivel nap mint nap találkozhatnak vásárlók az áruházakban. A résztvevő séfek, Elek Richárd, Garai Ádám, Haraszti Zsolt, Pohner Ádám, Veres István és Volenter István fél órán keresztül válogathattak a majdnem 1000 négyzetméternyi stand erre kijelölt piacterén. Az izgalmas piacozáson kívül fény derült az eddig titokban tartott zöldségalapanyagokra is. A sorsolás szerint a metélőhagyma és a zöldborsó lesz az, amit a séfek felhasználhatnak a majd versenyfogások készítésnél.

A METRO egyébként nem csak a zöldség és gyümölcs alapanyagokkal támogatja a döntőre készülő séfeket. A 30-féle édesvízi és 70-féle tengeri halról, valamint 25-féle húsfajtájáról ismert vállalat ezúttal minőségi borjúhúsokat biztosít a versenyzőknek.

Kapcsolódó cikkeink