A „Ments meg egy kertet!” program résztvevőit díjazta az agrártárca

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 22. 11:28

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által 2016-ra meghirdetett Kertészkedés Éve programsorozatban a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképző intézményei is részt vettek. A díjazottaknak járó elismeréseket Román István, a tárca agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára, valamint Kovács Szilvia, „A legszebb konyhakertek” program ötletgazdája adta át.

kert

A Földművelésügyi Minisztérium 2016-ban Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén hirdette meg a Kertészkedés Évét, melynek része a „Ments meg egy kertet!” program is. E program részt vesz „A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” országos versenyben. A Kertészkedés Éve programsorozat célja, hogy a magyar emberek minél több zöldséget és gyümölcsöt termeljenek, vásároljanak és fogyasszanak.

Román István köszöntőjében kiemelte, hogy a kezdeményezés célja elsősorban a kertészkedésre való ösztönzés és az ehhez szükséges tudás átadása, valamint a kertnek, mint élőhelynek a megőrzése.

A tárca helyettes államtitkára elmondta, hogy a programban a minisztérium 56 agrár-szakképzési intézménye vett részt, melyek diákjai a projekt ideje alatt 76 kertet vontak művelés alá. A tanulók elsősorban azokat a kerteket kutatták fel településeiken, amelyek elhanyagoltak voltak vagy idős tulajdonosaik egyedül már nem tudták megművelni őket.

Román István köszöntője zárásaként bejelentette a „Ments meg egy kertet!” program 2017. évi folytatását és felhívta valamennyi, a földművelésügyi tárca fenntartásában működő szakképző iskolát, hogy idén is aktívan vegyenek részt a programban. (FM Sajtóiroda)

Kapcsolódó cikkeink