Megnyitotta kapuit a Heineken Experience

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 12. 10. 00:00

Amszterdam legnépszerűbb turista attrakciója jelentős renoválás és bővítés után várja ismét az érdeklődőket, akik számára igazi élményt nyújt a modern és interaktív múzeum.

A korábbi amszterdami
sörfőzdéből – ami 1988-ban zárt be végérvényesen
– alakították ki az élménymúzeumot,
ahol több millió turista ismerkedhetett meg interaktív
módon a világhírű Heineken sör
történetével és előállítási
módjával. A renoválásra azért
került sor, hogy a múzeum fenntarthassa vonzerejét,
fő turisztikai célpontként felvegye a versenyt más
látványosságokkal, és a legmodernebb úton
kommunikálja a Heineken márka értékeit.
Megtalálható itt például
egy mini sörfőzde sörfőző mesterrel és egy
istálló blokk is, ahol a vendégek megismerhetik
a régmúlt időkben használt igáslovak
szerepét a sörkészítésben. Az új
részlegek között az egyik fő attrakciónak
minden bizonnyal az a pont bizonyul majd, ahol a látogatók
saját maguk által megtervezett Heinekenes palackot
készíthetnek és vihetnek haza emlékbe. A
kiállításon helyet kapott a Heineken kiemelt
nemzetközi szponzori tevékenységét bemutató
egység is. Az UEFA Bajnokok Ligája támogatását
ismertető blokkban a látogató akár világhíres
focijátékosok bőrébe bújhat. A hét
minden napján nyitva tartó Heineken shopban számtalan
Heineken emblémával ellátott ajándéktárgy
közül választhatnak a sörkedvelők.

Annak érdekében, hogy az
érdeklődők az interneten is megismerkedhessenek a Heineken
Experience szórakoztató világával, egy
interaktív honlap indult el a megnyitással egy időben,
amely a www.heinekenexperience.com címen érhető el. A
weboldal érdekességei közé tartozik az a
rövidfilm, amelyben két turista szemével láthatjuk
az épp felújítás alatt álló
a múzeumot. Aki figyelmesen végignézi ezt a pár
perces, humoros összeállítást, könnyedén
válaszol majd a filmhez kapcsolódó kérdésekre.
A játékban résztvevők egy amszterdami utat
nyerhetnek.

Kapcsolódó cikkeink