Megkezdődött a 20. Gyulai Pálinkafesztivál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 04. 12. 11:14

A Brillante 2019 pálinka- és párlatverseny kereskedelmi kategóriájának eredményhirdetésével megkezdődött pénteken a 20. Gyulai Pálinkafesztivál. A fődíjat a Tuzséri Pálinkamanufaktúra Kft. 2017-ben főzött Tuzséri Szilvapálinkája érdemelte ki.

A pálinkamanufaktúra egyben elnyerte a legeredményesebb kereskedelmi pálinkafőzde díját is, valamint azt a lehetőséget, hogy megmérettesse magát az Érték és Minőség Nagydíjért később induló versenyen.
Az eredményhirdetés során átadták a Pannon Gasztronómiai Akadémia által újonnan alapított Magyar Pálinkaválogatás elnevezésű elismerést is. Az első helyet a Gyulai Pálinkamanufaktúra Kft. által készített szomolyai cseresznyepálinka érdemelte ki.
Bora Imre fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, hogy az idei esztendőben tovább növekedett a versenyző párlatok száma. Összességében 1176 mintát küldtek be a főzők, közülük 180 minta érkezett a kereskedelmi főzdéktől. A párlatokat, amelyek csak sorszámmal voltak ellátva, szakmai zsűri értékelte.
A díjátadó ünnepségen Nagy István agrárminiszter kiemelte, hogy az elmúlt évek erőfeszítéseinek eredményeként ma már a pálinka szó oltalom alatt áll az egész Európai Unióban, egyedi minőséget és hungarikumot is jelent. A 2017-et megelőző években a kereskedelmi főzdék által forgalomba hozott pálinka mennyisége ugyan kis mértékben, de folyamatosan növekedett. Tavaly az előző évhez képest 30 százalékos növekedés volt tapasztalható, így több mint 5,5 millió palack került forgalomba. Évről évre növekszik a bejelentett magánfőző berendezések száma is – tette hozzá a miniszter.
Az eredményhirdetést követően tartották a pálinkalovagrendek felvonulását, majd a Magyar Pálinka Lovagrend lovagavatását. Idén lovaggá avatták Jakab Istvánt, az Országgyűlés alelnökét.
A pálinkafesztivál nyitónapján bemutatták a Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkáját is, amely magyarországi pálinkákból és határon túli párlatokból készült. A tavaly életre hívott kezdeményezés keretében minden évben más gyümölcsöt választanak, az idei esztendő a szilva éve. A különleges párlatot megszentelik, majd sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként.
A fesztivál hivatalos megnyitóját este tartják a Várkertben, majd a szintén húszéves Magna Cum Laude zenekar ad koncertet.
Szombatra Szilva a konyhában címmel exkluzív programot is szerveztek a közeli Almásy-kastélyban, amelynek során bemutatják az ételek és a pálinka kapcsolatát. A látogatók számára mesterszakácsok által készített receptfüzet készült, amely bemutatja, hogyan lehet a különböző ételeket pálinkával ízesíteni.
Szintén szombaton hirdetik ki a magán- és bérfőzetők párlatversenyének eredményét.
A közönséget a pálinkák és a gasztronómiai bemutatók mellett számos koncerttel várják, a Magna Cum Laude mellett fellép többek között az Ismerős Arcok, Rúzsa Magdi, a TNT, Fenyő Miklós és a Bagossy Brothers Company. A családoknak játékos kvízműsorral, játszóházzal, vidámparkkal, és kulturális műsorokkal készülnek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink